Az ország első járványügyi koordinációs központját adták át csütörtökön Debrecenben, az egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán.
Az átadón Müller Cecília országos tisztifőorvos méltatta azt az együttműködést, amely - mint mondta - a pandémia időszakában a kutatók, az egészségügyi ellátórendszer és a járványügy összekapcsolásával példaértékűvé vált.
Kiemelte: járványügyre, infektológiára mindig szükség van, a jövőben pedig különös hangsúlyt kell kapnia a kórházi járványok kezelésének.
Müller Cecília kulcsfontosságúnak nevezte a gyorsaságot pandémia idején, és méltatta azt a szoros együttműködést, amely a vakcinafejlesztésben a Debreceni Egyetemmel kialakult.
A kiszolgáltatottságot csökkenti a hazai eszközgyártás, egyebek mellett a Debrecenben épülő vakcinagyár is - mondta.
Balla György akadémikus, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja az átadáson felidézte az egyetem egykori híres járványtani professzora, Kertai Pál emlékét, aki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elődje, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megalapítója és az első országos tisztifőorvos volt.
Várkonyi István, az infektológiai klinika igazgatója ezzel összefüggésben elmondta: a központban feldolgozott adatok alapján lehet dönteni az egészségügyi ellátórendszer szervezéséről, a dolgozók vezényléséről, az eszközök, műszerek átcsoportosításáról.
Ugyanakkor az NNK ezek alapján módosíthatja esetlegesen a vakcinaalkalmazási leiratokat vagy tehet javaslatot az operatív törzsnek új vakcinák alkalmazására - jelezte.
Elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány idején kapott csaknem 500 millió forintból bővítették és felújították a 92 dolgozóval működő infektológiai klinikát, ahol a koordinációs központot is kialakították.