Játszóterek fenntartása helyett, a barátok fenntartására megy el Debrecen pénze

Helyi - 2009-09-14

Az elmúlt hetekben debreceni játszóterek tucatjait zárták be, vágták szét, a helyükön csak életveszélyes, rendezetlen területet hagyva. Az ok prózai: ezek a játszóterek nem felelnek meg az uniós előírásoknak, felújításukra pedig nincs pénz. A játszóterek környékén élők, a játszótereket elavult állapotukban is az utolsó percekig használó kisgyerekes családok a tényt, akár a magyarázatot értik, de elfogadni nem tudják.

Debrecen vezetői a kormányra mutogatnak. A debreceni játszóterek pedig pusztulnak. Politikailag ugyan érthető kommunikáció, azonban szülőként nem. Az érintettek egyet látnak: Debrecen Fideszes vezetői bizonyos befektetéseket, jól behatárolt területeket, különösen pedig saját klientúrájukat különösebb kormánytámogatás nélkül a debreceni polgárok adójából támogatni tudják.

Debrecen - nevezzük nevén – gazdag negyedébe, ahol főként közéleti emberek, a város gazdasági- és politikai elitje lakik - sorompóval lezárt, őrzött villáikban - oda jut pénz. Oda lehet körforgalmat, szökőkutat és parkot építeni. Nem állami támogatásból, hanem abból a pénzből, amiből a debreceni játszóterek megújulhattak volna.

Debrecen vezetőinek a szeme sem rebben, amikor alapvetően hibás bizniszek (a repülőtéri bebukott üzlet, az ipari-park elkótyavetyélt ingatlanjai, a Latinovits színház befejezetlen torzójába beleölt súlyos milliárdok) következtében Debrecen város társadalmának milliárdos értékvesztést kell elviselnie.

Mint ahogy a Fidesz–klientúra évi több tízmilliós milliós jutalmazásánál, premizálásánál, a 30 milliós lelépési pénzek kifizetésénél, vagy akár a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pártkatonák több tízmillió forint éves jövedelmet biztosító zsíros városi állásokba ejtőernyőzésénél nem gond, hogy az állam nem támogatja a kifizetéseket.

 

Debrecen gazdag város, ha olyan morálisan, gazdaságilag megkérdőjelezhető kifizetéseket kell finanszírozni, ami a politikai-gazdasági holdudvar érdekeit szolgálja, azonban végtelenül szegény, ha saját lakosainak érdekeiről van szó.    

 

Debrecen lakosai megértő emberek. Megértik azt, hogy az uniós szabályozás nem engedi tovább a veszélyes, elavult gyerekjátékok közterületi használatát. Azt is megértjük, hogy a nehéz gazdasági helyzet következtében nem lehet minden játszóteret korszerűsíteni.

 

Azt azonban nem értik, miért nem jut pénz csak a kiemelt övezetek játszótereire, hogy miért kell a játszóterek bontását úgy elvégezni, hogy helyükön életveszélyes fémcsonkok, szemét és patkányfészek marad.

 

Debrecen szocialista frakciója ezért javasolja, hogy a közgyűlés vizsgálja felül a debreceni játszóterek sorsát, az elvégzett bontási-munkálatokat, illetve kezdeményezni fogja, minden lakónegyedben legalább egy játszóteret újítson fel a város!

 

Ha Debrecen politikusai a város gazdasági érdekeire hivatkozva a legelemibb közösségi tereken spórolnak, akkor a saját jövőjükről nem gondoskodnak.

 

 

            Varga Zoltán                            Szabó Miklós

            önkormányzati képviselő          önkormányzati képviselő

 

 

xxxxxx

 

Reagálás Varga Zoltán és Szabó Miklós szocialista politikusok mai sajtótájékoztatójára

 

A szocialista politikusok mai sajtótájékoztatója egy célt szolgált: saját felelősségüket elleplezni egy hazug kampánnyal, melyben azt akarják bizonyítani, hogy mennyire elkötelezettek a szavak szintjén debreceniek érdekei mellett, de a tények sajnos mást mutatnak.

 

A tények a játszóterek esetében arról árulkodnak, hogy az elmúlt években a város által a – szocialista vezetésű – Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtott nyolc játszótér-pályázatból csupán egyet, a Hajó utcai játszótér felújítását támogatták, azt is az igényeltnél egyharmadával kevesebb összeggel! Az országgyűlésben a debreceni fideszes országgyűlési képviselők által, a 2009-ik évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokat – melyek többek között a játszóterek megújítását célozták – rendre elutasították.

 

Az elmúlt években több mint 20 játszótér felújítását valósítottuk meg, évente több tízmillió forintot költ a város saját forrásaiból a játszóterek felújítására és üzemeltetésére: ezekből elsősorban a lakótelepi játszóterek (Vénkert, Újkert, Tócóskert, Dobozi lakótelep) újultak meg, de éppen idén májusban adtuk át az Ötholdas Pagony egy újabb ütemét is. Ebben az évben is folytatni kívánjuk a költségvetésben rendelkezésre álló felújítási keretből a játszóterek fejlesztését.

 

A valóság tehát azt mutatja, hogy egyetlen debreceni szocialista politikus sem tett a valóságban semmit a debreceni játszóterek felújításáért, ellenben a város vezetése, és a Fidesz frakció képviselői központi támogatás nélkül, az elmúlt 10 évben is életben tartották - a város saját forrásainak felhasználásával - a játszótér építési programot. Központi támogatással több játszóteret is újjáépíthettünk volna, azonban a támogatás egy kivételtől eltekintve az elmúlt években elmaradt. Úgy gondolom, hogy a debreceni szocialisták ezen a területen is elégtelenre vizsgáztak.

 

 

Dr. Papp László

frakcióvezető

FIDESZ-MPP