- Jó ütemben halad a debreceni Csokonai Színház épületének felújítása, a munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet - közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen.
Papp László (Fidesz-KDNP) az épület bejárása közben újságíróknak elmondta: elkészült a műemléki védettségű karzat restaurálása, a nézőtér feletti csillár körüli stukkók díszítőfestése, a homlokzatfestés és a szobrok restaurálása, a zenekari árok és a gépészet felújítása.
Jelenleg a nézőtér parkettázása, majd tapétázása, az új bejárat burkolása, illetve az épület előtti térkövezés történik - fűzte hozzá.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy a teljes felújítás 2020 szeptemberében kezdődött és 2023 nyaráig tart, a teljes beruházás értéke nettó 9,6 milliárd forint.
A felújítás után 609 állandó és 66 ideiglenes, a színpadra teljes rálátást biztosító férőhely fogadja majd a látogatókat, míg korábban 540 hely volt a nézőtéren, de csak 350 helyről nyílt teljes rálátás a színpadra - magyarázta.
Hozzátette: modern színpad-, világítás- és hangtechnikai megoldásokat alkalmaztak, illetve építettek be. Kiemelte az országosan is egyedülálló, 13 méter átmérőjű, kétgyűrűs forgószínpadot, amelynek elemei egyidőben, kétirányban és különböző sebességgel is tudnak majd forogni.
Újdonságként három kültéri LED-fal is tartozik majd a felújított épülethez - jelezte az épület bejárása után a polgármester.