"Az adni tudás kultúrájára" hívta fel a figyelmet Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök csütörtökön, a 9. Debreceni Jótékonysági Aukció beharangozó sajtótájékoztatóján.A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint különösen a mai válságos időszakban fontos, hogy tudjunk adakozni.
Ha mindig csak kívülről várjuk a megoldást, a válságok kezelését, akkor bennünk van a hiba - jegyezte meg Bölcskei Gusztáv, hozzátéve: a 9. alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági aukció olyan hagyományt visz végig, ami nem idegen a 650 éves Debrecen örökségétől.
Ő maga - mint kifejtette - a Református Kollégiumban nap mint nap olyan személyek festményeit látja, akik egykor mecénásai voltak az egyház, a város intézményeinek.
Papp Gyula, az aukció főszervezője emlékezetett rá, hogy eddig a hajléktalanellátást, a debreceni Immánuel otthont és a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi gyermekotthonát támogatták az alkotók felajánlásaiból származó festmények, kisplasztikák eladásából.
Idén a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nyitott Ajtó Otthona és a székelyhídi gyermekotthon javára fordítják a december 11-i aukció bevételét.
Papp Gyula tájékoztatása szerint az idén 158 műtárgyat ajánlottak fel az alkotók - köztük 20 Kossuth- és Munkácsy-díjas művész -, ezek becsült értéke több mint 12 millió forint, miközben kikiáltási áruk együttesen csak 4 millió.
Ramaszné Kiss Ilona, a Nyitott Otthon Ajtók intézményvezetője elmondta: jelenleg mintegy 300 idős és fogyatékkal élő ember támogató szolgálatát, illetve otthoni ellátást végzik.
Az aukció bevételét egy új átmeneti bentlakásos intézmény alapjainak megteremtésére fordítják - tette hozzá.