Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetem (DE) aulájában rendezett ünnepségen.
Mátyus László, a DE általános orvostudományi karának dékánja felidézte, hogy a 2003-ban alapított kitüntetéssel a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismerik el. A díjat ezúttal 18. alkalommal adták át.
Az eddigi díjazottak között az élettudományi terület olyan meghatározó alakjai szerepelnek, mint például a humán örökítőanyag megismerésének apostola, Craig Venter; az immunrendszer karmesterének tekintett dendritikus sejtek felfedezéséért - a Debrecen-díjat követően - Nobel-díjat is kapott Ralph Steinman,és az elhízásért felelős genetikai mechanizmusok feltárásáért 2014-ben díjazott Sir Stephen O'Rahilly.
Karikó Katalin - megismerve a korábbi díjazottak teljes névsorát -, az átadást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, több tudóst személyesen ismer közülük, van akivel jelenleg is együtt dolgozik. "Nagy elismerés közéjük tartozni" - mondta, örömét fejezve ki, hogy a debreceni orvoskar professzorai az idén titkos szavazással őt érdemesítették a díjra.
A sajtótájékoztatón utaltak rá, hogy 2020-ban Karikó Katalin szabadalma alapján készült el a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-BioNTech Covid-19 (Comirnaty) vakcina.
"Szomorú napja volt a vírusoknak, amikor kiderült, hogy van mRNS-vakcina, és hatásos"- mondta a kutató. Hozzátette: nagy felelőssége van mindenkinek - kutatóknak, orvosoknak, újságíróknak, ő magának is -, hogy minél több emberhez, minél több információt juttassanak el erről közérthetően.
Azt mondta, a harmadik vakcina megsokszorozza a védelmet. Hozzátette: meg kell értetni az emberekkel, hogy mitől véd a vakcina. Nem a megfertőződéstől véd, de a lélegeztető géptől, a haláltól igen - tette hozzá.
Karikó Katalin megindultan idézte fel annak a New York-i idősotthonnak a kétszáz lakóját, akik látva, hogy ő is megkapta az oltást, valamennyien beoltatták magukat. Később kitört a járvány az otthonban és senki nem halt meg - tette hozzá.
Az Európa legnagyobb magántulajdonban lévő biotechnológiai vállalata, a mainzi BioNTech alelnöke, az amerikai Pennsylvania egyetem kutatója tervei szerint a Covid-19 járvány csillapodását követően sem hagy fel az mRNS-es kapcsolatos kutatásaival, amelyek középpontjában a tumorokba injektált RNS, az autoimmun betegségek, valamint a rák elleni vakcináció áll majd - hangzott el a tájékoztatón.
A DE aulájában tartott díjátadón Karikó Katalin angol nyelvű szakmai előadását megelőzően Mátyus László dékán adta át a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést a tudósnak, akinek "az életútja példaértékű generációk számára".