Karrierközpontot nyitott a Krones Debrecenben

Helyi - 2019-03-12

Karrier és kommunikációs központot nyitott a Krones Hungary Kft. kedden Debrecenben, a régi városháza épületében. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a megnyitón emlékezetett rá, hogy a német Krones cég volt az első, amely gyárépítésbe kezdett a város déli ipari övezetében, s most, a betelepülő vállalkozások közül elsőként nyitott toborzóirodát a belvárosban.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy az iroda is hozzájárul, hogy a szeptemberi gyárindulásra felvegyék a tervezett 500 dolgozót, akik tovább erősítik majd város gazdasági pozícióit.

Pascal Maennche, a Krones Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: Európában - Németországon kívül - először Debrecenben létesítenek gyártócsarnokot. A déli ipari övezetben 15 milliárd forintos beruházással 500 új munkahelyet hoznak létre.

Cégcsoportjuk ital és folyékony élelmiszeripari termékeket előállító üzemeknek tervez, fejleszt és állít elő a teljes termelési értékláncot lefedő gépeket és teljes gépsorokat; az egyedi gyártógépektől kezdve az információs technológiai megoldásokon és gyártervezésen át a logisztikai rendszerekig - jelezte az igazgató.

A Krones AG jelenleg több, mint 16 ezer embert foglalkoztat világszerte, a világon minden negyedik, Európában minden második italos palack Krones-gépen készül - tette hozzá.

A magyar vállalat a termelése során kiemelt hozzáadott értékkel számol, kiemelten fontos a munkavállalók tapasztalata, tudása. A Krones Hungary Kft. olyan munkalehetőségeket kínál, amelyek változatosak és igénylik a munkatársak innovatív megoldásait a mindennapi folyamatokban is - mondta Pascal Maennche megjegyezve, hogy Debrecenben máris szoros együttműködést alakítottak ki az egyetemmel és a szakképző iskolákkal.

Farkas-Desits Andrea, a cég HR-igazgatója hozzátette: a munkaerő-toborzásban fontos szerepet szánnak a közvetlen kommunikációt lehetővé tevő karrierirodának. Az új debreceni gyárba többek között CNC-programozókat, élhajlítókat, esztergályosokat, marósokat, mechanikus-, elektromos- és mechatronkiai szerelőket, illetve mérnököket, IT-szakembereket keresnek.