Készházgyártó üzemet adtak át Polgáron

Helyi - 2018-03-29

Közép-Európa egyik legmodernebb készházgyártó üzeme kezdi meg működését Hajdú-Bihar megyében: az egymilliárd forintos beruházásból felépült üzemet csütörtökön adták át Polgáron, a helyi ipari parkban.

Az évente 300 készház-kapacitású üzem beruházásához a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán 250 millió forint európai uniós és hazai forrást nyert a Berger Házak Zrt. - mondta el Beregszászi Pál, a cég ügyvezető igazgatója az átadáson.

A környezetbarát és magas minőségű alapanyagok felhasználásával készülő, úgynevezett Berger Házakat gyártó üzem 50 embernek ad közvetlenül munkát, az alvállalkozókkal együtt pedig mintegy 230 embernek biztosít megélhetést - tette hozzá.

Hasznos négyzetméterenként bruttó 280 ezer forintos ártól.

A Berger házak gyorsan, ellenőrzött üzemi körülmények között, méretpontosan és kiváló minőségben, hazai és osztrák alapanyagokból, német technológiával készülnek, hasznos négyzetméterenként pedig már bruttó 280 ezer forintos ártól elérhetők - mondta.

Hozzátette: a készházak már 6-9 hónap alatt költözhetőek, az építkezés maga pedig mindössze 2-3 hónapot vesz igénybe. Idén a várakozások szerint ezer ilyen technológiával épülő otthont adhatnak át, várhatóan az építtetők 10-15 százaléka választja ezt a megoldást.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere az önkormányzat és a gazdasági szereplők erőteljes egymásrautaltságáról beszélt: a befektetők igénylik a jól képzett munkaerőt, és a városnak is érdeke, hogy a fiatalok, a környékbeliek helyben találjanak megfelelő munkalehetőséget.