Kétmilliárd a belvárosra

Helyi - 2009-09-02

Közel kétmilliárd forint az összértéke azoknak a  belvárosi beruházásoknak, melyek EU-s támogatásainak szerződését írta alá szerdán Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, valamint Debreczeni Ferenc, a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója.

Az úgynevezett integrált funkcióbővítő városrehabilitációs beavatkozások kategóriájába tartozó fejlesztések eredményeként a debreceni önkormányzat átépítteti a Hal közt 100 millió forintért, és a Nagytemplom mögötti parkot 233 millió forintért. Megvalósul a – 2x2 sávos – tehermentesítő nyugati kiskörút első szakasza - a Hatvan és az Arany János utcák között - 1,13 milliárdért. Ugyanakkor a Fazekas-iskola épületét közösségi házzá alakítják át, 427 millió forintos költséggel. (Az önkormányzat önrésze 460 millió Ft.)

 

Ekkora mértékű támogatási szerződést még nem kötött Debrecen a Regionális Operatív Programon belül. Mind a négy projekt  a kivitelezés megkezdéséhez szükséges tervekkel és engedélyekkel rendelkezik. A nyugati kiskörút megvalósítását régészeti feltárás előzi meg, s ha minden jól megy, akkor a tényleges építés 2010 tavaszán kezdődhet el. A beruházásoknak egyébként szeptember 8. a kezdési időpontjuk, s 2011. december 1-jéig kell befejeződniük.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Eddig 30, debreceni székhelyű beruházás kapott EU-s támogatást, összesen 6,9 milliárd forint értékben. Az önkormányzatnak a mostani a 7. ilyen nyertes pályázata (1,84 milliárd értékben), míg például a cívisváros társaságai (Aquaticum, Cívisház) eddig 1,65 milliárdnyi támogatáshoz jutottak az EU-tól.

 

A Hal köz téren komplex burkolatkialakítás, parkosítás, továbbá szoborállítás és vízmedence-készítés is lesz. A megszépített téren már a parkolás is tilos lesz. A Debrecen-emlékkert, a Romkert, a Verestorony megújítása, rekonstrukciója során a parkon belül díszburkolattal ellátott sétányokat alakítanak ki, megújítják a növényzetet, s új kandelábereket szerelnek fel térvilágítással. Várhatóan rekonstruálják és üveggel fedik le a feltárt templomromot, ugyanakkor középkori és várostörténeti kiállítás is nyílik ott. Sikeres közbeszerzési pályázatok esetén ez a két projekt már decemberben befejeződhet.