Kezdődhet a Nyugati Kiskörút második ütemének építése Debrecenben

Helyi - 2015-01-22

Debrecenben aláírták a szerződést a Nyugati Kiskörút második ütemének építéséről csütörtökön.

 A kivitelezés költsége bruttó 2,7 milliárd forint, amelyhez az Európai Unió és a magyar állam bruttó 1,41 milliárd forint támogatást nyújt - közölte a város polgármestere sajtótájékoztatón.

Papp László a Duna Aszfalt Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselőivel tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy négy évvel ezelőtt kezdődött annak a városfejlesztési stratégiának a megvalósítása, amely most újabb szakaszához érkezett.

    A legnagyobb költséggel járó második ütemben kétszer kétsávos út épül az Arany János utca és az Erzsébet utca között 529,5 méter hosszan. Ha minden optimálisan alakul, akkor a kivitelezés augusztus 31-éig befejeződik - tette hozzá.