Kihirdették a debreceni Szentháromság görög katolikus templom tervpályázatának eredményét

Helyi - 2018-05-04

Egy görög katolikus templomnak nemcsak funkcionális szerepe van, hanem Isten országának üzenetét közvetíti - mondta Kocsis Fülöp érsek-metropolita pénteken Debrecenben, amikor kihirdette a helyi Tócóskertben épülő Szentháromság görög katolikus templom tervpályázatának eredményét.


Elmondta: a tervpályázatra a bírálóbizottság előzetes várakozását messze meghaladva 42 pályamű érkezett.

A pályázókat építési útmutatóval is segítették, amely összefoglalja a keleti egyház előírásait, a görög katolikus templom ugyanis nemcsak gyülekezőhely, ahol imádkoznak, hanem "földre szállt mennyország, amely felemel a transzcendens világba" - mondta az érsek.

Kocsis Fülöp bejelentette: a tervezői pályázat első díját - hétszázezer forintot és továbbtervezésre vonatkozó szerződést - Fiers Márton és Lovas Katalin munkája nyerte. Az öttagú bírálóbizottság további négy pályamunkát díjazott.

A tervpályázatra érkezett munkákat május 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők Debrecenben, a görög katolikus érseki hivatal aulájában