Hat bor és egy pezsgő nyerte el a Debrecen Város Bora 2023 címet, a győzteseket 17 borvidék több mint 60 pincészetének csaknem 360 borából választották ki - közölték a szervezők szerdán, miután bemutatták a győztes borokat.
Tájékoztatásuk szerint a borversenyen az első körös bírálatot a Debreceni Borozó szakemberi végezték el, a végső bormustrán pedig a magyar borászat és borkultúra ismert személyiségeiből álló rangos zsűri 9 borvidék 25 pincészetének 106 bora közül választotta ki a győztes tételeket.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere a szerdai eredményhirdetésen azt mondta, a város számára fontos a borkultúra népszerűsítése. Bár a város környékén nincs neves borvidék, felidézte, hogy a ma Romániához tartozó Érmelléket egykor Debrecen szőlőskertjének nevezték, számos debreceni polgárnak volt ott szőlőbirtoka, borpincéje.
Debrecen város borait 2014 óta minden évben megválasztják, a győztes termékek egy éven át viselik az elismerést tanúsító címkét, s a város hivatalos gasztrokulturális programjai mellett több helyi étterem kínálatában is találkozhatnak velük a fogyasztók - ismertette.
Kovács Pál borakadémikus, a verseny ötletgazdája jelezte: a Debrecen Város Bora 2023 címet idén is a teljes borkínálatban ítélték oda, azaz hét kategóriában, pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, illetve édes fehér kategóriában neveztek meg csúcsbort.
A Debrecen Város Bora 2023 címet elnyert győztes borok: pezsgő kategóriában a Koch Borászat 2020-as évjáratú Chardonnay Brut pezsgője (Hajós-Bajai Borvidék); klasszikus kategóriában a Sümegi Ákos Pincészete 2020-as évjáratú Chardonnay '20 bora (Szekszárdi Borvidék), a Szentpéteri Borpince 2022-es évjáratú Kékfrankos Rosé bora (Kunsági Borvidék), illetve a Varsányi Pincészet 2018-as évjáratú Grand Selection Egri Kékfrankos Superior bora (Egri Borvidék).
Prémium kategóriában a Sol Montis Borászat 2021-es évjáratú Olaszrizling bora (Mátrai Borvidék) és a Thummerer Pince 2018-as évjáratú Egri Syrah Superior Válogatás bora (Egri Borvidék) lett a győztes.
Desszert kategóriában a Péter Pincészet 2017-es évjáratú Tokaji 6 puttonyos aszú bora (Tokaji Borvidék) viselheti a Debrecen Város Bora 2023 kitüntető címkét.