Könyvet jó kezekbe – ezzel a mottóval ajándékozott a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandára több mint másfélezer kötetet egy kárpátaljai magyar felsőoktatási intézménynek. Az adományozási ünnepséget kedden tartották a hajdúhadházi kiképzőbázison.
Több mint 1700 kötetet adományozott a napokban az 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának. A könyvek közel két évvel ezelőtt kerültek Hajdúhadházra, amikor felszámolták a nyíregyházi helyőrséget. Szűcs András dandártábornok, a dandár parancsnoka arról beszélt az átadási ceremónián, hogy bár az alakulatnak Debrecenben és Hajdúhadházon is van könyvtára, ezeket a könyveket már nem tudták kihelyezni a tárolókra. Ezért döntöttek úgy, hogy az olvasnivalókat – az alakulat történetében először – „örökbe adják” egy olyan intézménynek, ahol jó hasznát veszik. Az elsősorban nem katonai, hanem szép- és szakirodalmi műveket tartalmazó könyvszállítmány a nyíregyházi önkormányzat és a Nyíri Honvéd Egyesület közvetítésével talál új otthonra. Dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora úgy fogalmazott: az adomány azt jelképezi számukra, hogy a könyvek, a szellemi termékek nem ismernek határokat.
-vis-