Korszerűsítik a távhőszolgáltatást a debreceni Tócóskertben

Helyi - 2014-03-05

Korszerűsítik a debreceni Tócóskerti lakótelep primer távhővezetékeit és hőközpontjait: a 852 millió forintos beruházáshoz 426 millió forint európai uniós támogatást nyert a Debreceni Hőszolgáltató (DH) Zrt. - A korszerűsítés mintegy 800 lakás fűtését és használatimelegvíz-ellátását érinti, a kivitelezésre a fűtési szezon vége után, a következő kezdetéig kerül sor.

    Csonka Tibor, a hőszolgáltató vezérigazgatója elmondta: a korszerűsítés során 115 hőközpontot és 550 méter távhővezetéket újítanak fel a legkorszerűbb technológiával.

    A beruházás az energiahatékonyság és az energiatakarékosság növelését szolgálja - jegyezte meg Csonka Tibor, aki elmondta: cégük jelenleg Debrecen lakásállományának közel 40 százalékát látja el távfűtéssel, s a több mint 31 ezer lakás mellett csaknem 2 ezer egyéb felhasználónak biztosítanak távhőellátást.

    A sajtótájékoztatón elmondták azt is, hogy a cég három, korábban önerőből megvalósított beruházáshoz is nyert támogatást úgynevezett retrospektív pályázatokon.

    A debreceni Fényesudvari lakótelep távhőszolgáltatási rendszerének korszerűsítésére, a város különböző területein hőtávvezetékek cseréjére, illetve új fogyasztók bekapcsolására összesen 658 millió forintot költöttek az elmúlt 12 évben, amihez most utólag 329 millió forint európai uniós támogatást nyertek - hangzott el a tájékoztatón.