Kósa Lajos: sikeres Debrecen gazdaságfejlesztési stratégiája

Helyi - 2014-09-08

- Ma már látszik, hogy sikeres Debrecennek a magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat és szolgáltatásokat a városba vonzó gazdaságfejlesztési stratégiája - jelentette ki a város  polgármestere hétfőn Debrecenben, az IT Services Hungary (ITSH) új telephelyének átadásán.

    Kósa Lajos szerint ezeknek a cégeknek sokkal jobb a munkahelyteremtő és -megtartó képességük, mint a korábban jellemző összeszerelő, vagy bedolgozó üzemeknek.

    Mi a tudással tudunk versenyezni - tette hozzá utalva arra, hogy az ITSH is magasan képzett, több nyelven beszélő munkatársakat alkalmaz Debrecenben.

    Bőthe Csaba, az ITSH ügyvezető igazgatója elmondta: új debreceni szolgáltató központjukban 256 munkahelyet alakítottak ki,ezzel immár 1657 dolgozót foglalkoztatnak a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

    Az ITSH Magyarország legtöbb embert foglalkoztató infokommunikációs-technológiai vállalata, amely Debrecennek és Hajdú-Bihar megyének is az egyik legjelentősebb munkaadója, különösen a magasan képzett szakemberek munkaerőpiacán - mondta.

    Hozzátette, hogy ezt a pozíciót nemcsak megtartják, de tovább is erősítik az idén: országosan is növekszik a cég létszáma, az év eleji 3200 főről az év végére mintegy 3900-ra. 

    Megjegyezte: az ITSH számára a nemzetközi viszonylatban is versenyképes tudással rendelkező fiatal szakemberek utánpótlását a Debreceni Egyetem biztosítja, a cég pedig nemcsak munkahelyeket teremt, hanem karriert kínál a számukra.

    Kiemelte: a Lion Office Centerben megnyitott új szolgáltató központban 230-an már dolgoznak, további 26 helyre az év végéig kívánják megtalálni az újabb, a cég szándékai szerint helybeli munkatársakat.

    A beruházásról szólva Bőthe Csaba elmondta: a három hónapig tartó munka során a 2239 négyzetméteres irodaterület teljesen megújult, a legkorszerűbb gépészet beépítése és a biztonságos wifi-szolgáltatás, illetve beléptető rendszer kialakítása mellett új külsőt is kaptak az irodahelyiségek.

    A cégvezető fontosnak nevezte dolgozóik megtartását is, mint mondta kollégáik kényelmét ezért relax szoba, a kinti friss levegőt felhasználó korszerű szellőztető rendszer, nyáron klímaberendezések, az épületben kisbolt, a későbbiekben pedig fodrászat és kozmetika is szolgálja majd.