KÖZLEMÉNY

Helyi - 2014-02-14

Debrecen Önkormányzata a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékhelyet létesít a vészkorszak debreceni áldozataira emlékezve. A második világháború idején, a város szolgálatában álló néhány tisztviselő zsidó polgárok életét mentette meg, amelyért Debrecen város önkormányzatának képviselője 2001-ben a Yad Vashem Intézet által a néhai tisztviselőknek adományozott kitüntetést vehette át.

Tiszteletben tartva az emberi méltóság és élet értékét, elhatárolódunk minden olyan kijelentéstől, amely kétségbe vonja a Holokauszt tényét, annak embertelenségét, és megkísérli történelmi súlyát, az azért vállalt felelősséget csökkenteni! Egyértelműen kijelentjük, hogy elhatárolódunk a Jobbik debreceni frakcióvezetőjének Holokausztra vonatkozóan tett méltatlan nyilatkozataitól!

Debrecen, 2014. február 14.

Debrecen

Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében:

Kósa Lajos

polgármester