Közös kikapcsolódás az erdészeknél

Helyi - 2006-09-18

Több százan vettek részt a szombaton megrendezett Nyírerdő családi napon: még az időjárás is kegyeibe fogadta a kikapcsolódni vágyó erdészeket és családtagjaikat, hiszen kellemes meleg várta a – Debrecen közelében levő – hármashegyi pihenőcentrumba érkezőket.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből sokan keltek útra, hiszen a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. nyíregyházi központja, kilenc erdészete, illetve a Nyírbátori Fafeldolgozó Üzem egyaránt szép számban képviseltette magát az egész napos rendezvényen. Természetesen számos programról is gondoskodtak a szervezők, a Debreceni Erdészet munkatársai: a felnőttek főzőversenyen, labdarúgó-meccseken, erősember-viadalon bizonyíthattak, a legfiatalabbak mézeskalács-díszítésben, bábkészítésben és termés-gyűjtésben mérhették össze ügyességüket. De ami a legfontosabb: alkalom nyílt nyugodt, kötetlen beszélgetésekre olyan kollégák között is, akik a hétköznapokban csak nagyon ritkán találkoznak. A rendezvényen bejelentették, hogy a következő évi családi napot a Fehérgyarmati Erdészet rendezi majd meg, és a helyszíne a festői szépségű Bockereki erdő lesz. 

 

id