Hetvenkét szervező, kölcsönadó, ügyvéd is érintett abban a lakásmaffia-ügyben, amelyet 3 év nyomozómunka után vádemelési javaslattal zárt le a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya – tájékoztatta csütörtökön szerkesztőségünket a főkapitányság sajtóügyeletese.
A nyomozás során kiderült: a csoport Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben megjelenő hirdetési újságokban – az illetékes hatóságok engedélye nélkül – olyan tartalmú hirdetést tett közzé, mely szerint kezes és jövedelemigazolás nélkül, fedezet biztosítása mellett gyors átfutási idő alatt hitelhez lehet jutni.
A kölcsönt havi 10 százalék ügyleti kamat megfizetése mellett adták az átmeneti pénzzavarban lévő magánszemélyek, valamint a likviditási gonddal küzdő vállalkozók részére. A szervezetben – a törvényesség látszatát keltve – ügyvédek készítették el a kölcsön biztosítására az adós ingatlanára a vételi jogot alapító okiratot vagy fiktív adás-vételi szerződést. Az okiratot szerkesztő ügyvédek a kölcsönt felvevő személlyel előre elkészített fiktív okiratot írattak alá a fél tudomása nélkül. A valótlan tartalmú okiratban a kölcsönt felvevő személy nyilatkozott arról, hogy az ingatlan opciós vételára és a kölcsön közötti különbözetet átvette, s ez alapján hozzájárul az ingatlan tulajdonjogának a kölcsönadó javára történő bejegyzéséhez.
Abban az esetben, ha a kölcsönvevő kamatfizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, a kölcsönadó a valótlan tartalmú nyilatkozat felhasználásával megszerezte a kölcsönvevő ingatlanát.
A két ellenjegyző ügyvéd 673 jogügylet elkészítésében vett részt. A csoport tevékenysége Észak-Magyarország több megyéjére, de az ország más megyéinek területére is kiterjedt. kölcsönt nyújtó személyek a fentiekben vázolt módon 97 ingatlan tulajdonjogát szerezték meg. Az ingatlanokat a tulajdonjog átvezetését követően rövid időn belül értékesítették, illetve a „ jobb helyen” lévő ingatlant megtartották maguknak. Tevékenységük során mintegy 290 millió forint jogtalan anyagi haszonra tettek szert.
Az ügy szereplői ellen különféleképpen minősülő bűnszervezetben, társtettesként, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett, zsarolás bűntett, közokirat-hamisítás bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett megalapozott gyanújával nyomoznak. E bűncselekmények büntetési tétele változó, a gyanúsítottak 3, 5, valamint 2-16 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
A nyomozás során keletkezett több mint 47 ezer oldalnyi iratot vádemelési javaslattal elküldték a Miskolci Városi Ügyészségre.