Lakástűz Debrecenben

Helyi - 2021-02-18

- Tűz volt egy debreceni panellakásban csütörtök reggel - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Sestakert városrészben lévő Károlyi Mihály utcai társasházhoz, ahol a kigyulladt lakásból több embert kimenekítettek.

A tüzet eloltották, öt embert a mentők kórházba vittek.

A részletekről Papp-Kunkli Nóra, a hajdú-bihari katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a tűz egy tízemeletes panelház első emeleti lakásában keletkezett. A lakásban egy idős nő tartózkodott, aki az ablakból kihajolva kérte a járókelők segítségét.

A debreceni hivatásos tűzoltók egy dugólétrán át közelítették meg a lakásban rekedt asszonyt, akire mentőkámzsát adtak, mert a füst nagy mennyiségben hömpölygött ki a lakásból. Eközben a tűzoltók bejutottak a lakásba, oltani kezdték a tüzet, az asszonyt pedig kimentették az épületből - ismertette a szóvivő.

Lakástüzek száma Magyarországon, 2000-2019

Papp-Kunkli Nóra hozzátette: a tűzoltók átvizsgálták a társasházat, több mint harminc embert kísértek ki, több gyereket pedig ölben vittek le, mentőkámzsával az épületből.

A füst miatt 51 embernek kellett ideiglenesen elhagyni az otthonát, ők egy melegedőbuszban várták meg a beavatkozás végét.