Kiemelkedő magyar sikerekkel zárult a Londonban lezajlott, a "szakmák világbajnokságának" tekinthető WorldSkills 2011 nemzetközi szakmai verseny, amelyen a debreceni Szabó Gábor az előkelő 7. helyezést érte el az IT Network Systems Administrator, azaz a informatikai hálózatüzemeltető szakemberek versenyében.
A Profession.hu, a Cisco Magyarország, a Microsoft Magyarország Kft. és az IT Services Hungary Kft. MTI-hez elküldött közös, hétfői sajtóközleményében ismerteti: a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben a versenyzőknek kis- és közepes hálózatok telepítéséből, internetes szolgáltatások beállításából, valamint biztonsági funkciók megvalósításából álló feladatokat kellett megoldaniuk. Szabó Gábor mind a négy napon nyugodtan és kiegyensúlyozottan versenyzett, ami végül a kiváló összesített eredményhez vezetett.
A közlemény szerint az 500 pont feletti teljesítményt elérőket a szervezők a Medalion of Excellence éremmel is jutalmazzák - a magyar versenyző a 524 pontos eredményével magasan ezen szint felett végzett. Szabó Gábor mindemellett a legeredményesebb magyar versenyzőként az O2 rendezvényközpont nagyszínpadán sok ezer néző előtt vehette át a Best of Nation kitüntetést is.
Szabó Gábor jelenleg a Debreceni Egyetem végzős mérnök informatikus szakos hallgatója. Szakmai ismereteit a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola tanulójaként alapozta meg.
A nemzetközi versenyre való kijutás joga a Profession.hu, a Cisco Magyarország, a Microsoft Magyarország Kft. és az IT Services Hungary Kft. által támogatott nemzeti döntő nyertesét illette meg, a hazai versenyt a 2011 áprilisában rendezték meg. A magyarországi versenyen elért első helyezését követően Szabó Gábor szakmai tréningjét a WorldSkills nemzetközi döntőjén szakértőként és zsűritagként is közreműködő Sisák Zoltán irányította.