Magyarország a legnagyobb gyógyszerexportálók közé került

Helyi - 2018-11-14

Tavaly Magyarország a 19. helyen felkerült a 20 legnagyobb gyógyszeripari exportőr listájára, amiben a Tevának jelentős szerepe van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben.

Szijjártó Péter a Teva gyógyszergyár ötmilliárd forintos beruházással elkészült új üzemének átadó ünnepségén azt mondta, a magyar gyógyszeripar nemzetközi mércével mérve is versenyképes: tavaly az itt készült gyógyszerek 84 százalékát külföldön értékesítették.

A gyógyszeripari szektor aránya dinamikusan bővül: tavaly 17 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, és elérte a 32 ezret - mutatott rá a miniszter, aki a 21. század meghatározó ágazatának nevezte a gyógyszeripart, amelynek fontos szerepe van a magyar gazdaságban is.

Szijjártó Péter szerint a gyógyszeripar sikere az egyik záloga a magyar gazdaság sikeres átalakulásának egy termelésorientált gazdaságból a kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá.

Utóbbiban a gyógyszeripar úgy is fontos szerepet játszik, hogy az ágazatban költik a vállalatok bevételarányosan a legtöbbet innovációra - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy tavaly 880 milliárd forint volt a magyar gyógyszeripar termelési értéke.

Közép-európai összevetésben a magyar gyógyszeripar a legversenyképesebb - mondta a külgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a feldolgozóiparban elköltött kutatás-fejlesztési források több mint egyharmadát a gyógyszeriparban költötték el tavaly.

Átadták a Teva új debreceni üzemét. MTI/Balázs Attila

Szijjártó Péter szerint az, hogy több mint 2500 hallgató tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben gyógyszerészeti szakon, jól mutatja: az ágazatnak van jövője.

A politikus örömtelinek nevezte, hogy az ötmilliárdos debreceni beruházással a világ első számú generikus gyógyszereket gyártó vállalkozása megduplázza hatóanyag-gyártási kapacitását a városban, és "jelentősen megerősíti Magyarország pozícióját a gyógyszergyártás világtérképén".

Mile Attila, a Teva magyarországi hatóanyaggyártásért felelős igazgatója közölte: a most elkészült, 1500 négyzetméteres üzemükben a caspofungin nevű hatóanyagot fogják gyártani, amelynek gyártási technológiáját helyben fejlesztették ki.

A caspofungint a súlyos gombás fertőzésben szenvedő betegek kezelésében, gyógyításában használják - mondta.

Luca Astarita, a Teva globális gyártásért felelős alelnöke felidézte, hogy a Teva 1995-ben "vásárolta be magát" Magyarországra, és azóta 350 milliárd forintot fordított beruházásra.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlés képviselője azt mondta, Debrecen fejlődése megállíthatatlan, amit nem csupán az új betelepülő cégek nagy száma jelez, hanem az is, hogy a már régen ott lévők, mint a Teva, folyamatosan fejlesztenek.

Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: a Teva a legnagyobb árbevételű és a legtöbb dolgozót foglalkoztató cég Debrecenben