„Debrecen Város Mecénása-díj” adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként.
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a 60/2012. (III.29.) számú határozatával Debrecen Város Mecénása-díjat adományozta:
Szabó Miklósnak, a TRANZIT-KER Kereskedelmi ZRT. vezérigazgatójának és
Vajda Józsefnek a Kelet-Nyugat Kft. ügyvezetője, a Viktória Étterem vezetőjének.
Szabó Miklós a vízi-szárnyas tenyésztés, termelés és kereskedelem területén Magyarország, valamint Európa egyik meghatározó piaci szereplőjeként számon tartott TRANZIT-KER Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. A sikeresen működő családi vállalkozás társadalmi elkötelezettsége nemcsak az általuk előállított kiváló minőségű termékek révén nyilvánul meg, hanem azáltal is, hogy a régióban működő egészségügyi intézményeket támogatják. A cég 2011 decemberében 2 millió forinttal adományozta meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyermekgyógyászati Intézetét, amelyet speciális ágyak beszerzésére fordítottak. Szintén 2011-ben a cég felajánlásának köszönhetően ezer szociálisan rászoruló debreceni család jutott karácsonyi élelmiszercsomaghoz, valamint támogatták a hajléktalanok számára szervezett év végi ünnepek előtti ételosztást is. Debrecen és a magyar labdarúgás kiemelkedő tehetségeket köszönhet a városunkban az utánpótlás-nevelés területén dolgozó szakembereknek. Az eddig is magas szakmai színvonalon végzett munkát kívánja segíteni a Debreceni Labdarúgó Akadémia építése, melynek megvalósításához az irányítása alatt álló vállalkozás – az utánpótlás képzésre fordítható társasági adó terhére – 100 millió forinttal járult hozzá.
A TRANZIT-KER Kereskedelmi Zrt. részéről nyújtott példaértékű, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként a közgyűlés Debrecen Város Mecénása díjat adományozta neki.
VAJDA JÓZSEF 1972 óta dolgozik a vendéglátásban. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedők Tagegyesületének tagja, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség debreceni régiójának alelnöke. A város egyik neves és népszerű étterme társtulajdonosaként és vezetőjeként jelentős szerepet vállal a szakma fiataljainak nevelésében, melynek eredményeként számos jó nevű szakembert köszönhet nemcsak Debrecen, hanem az ország sok-sok vendéglátóhelye is. A kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakképző helyként is működő Viktória étterem munkáját dicsérik, egyben a széles debreceni vendégkör elégedettségét is tükrözik szakmai elismerései, valamint az étterem többszöri kitüntetése és minősítése. Vajda József az életét a vendéglátásnak, a szakmai utánpótlásnak szentelő, korrekt, segítőkész szakember, aki önzetlen támogatója több megyei és városi sporteseménynek, sportágnak és kulturális rendezvénynek. Különösen fontosnak tartja a fogyatékkal élő gyermekek megsegítését, így minden évben szponzorálja a sérült gyermekek karácsonyi rendezvényeit, az önkormányzat Böszörményi úti Fogyatékosokat Ellátó Intézményét, a mozgáskorlátozottak és látássérültek egyesületét. Karitatív tevékenységével példát mutat Debrecen vállalkozói közösségének.
Példaértékű, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként a közgyűlés Debrecen Város Mecénása díjat adományozta neki.