Medhotelt adtak át Nyíradony-Tamásipusztán

Helyi - 2015-11-20

Gyógyszolgáltatásokat is nyújtó medhotelt adtak át pénteken Nyíradony-Tamásipusztán, a kétmilliárd forintos beruházást 997 millió forinttal támogatta az Európai Unió.

 Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadáson arról beszélt, hogy az egészségturizmus hatalmas lehetőségeket rejt Magyarországon, és e fejlesztések fontos állomása a nyíradony-tamásipusztai Borostyán medhotel.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke elmondta: a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési ciklusban 122 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a megyében, ebből 28 milliárdot turizmusfejlesztésre, benne 3,9 milliárd forintot egészségturisztikai beruházásokra fordítottak.

   

   Boros József tulajdonos elmondta: az ötszintes gyógyszálló hét hektár területen helyezkedik el, ötven szobával, közte 18 családi lakosztállyal rendelkezik.

    A gyógyszállóban öt betegágy, két intenzív ágy és 93 rehabilitációs ágy várja a betegeket.

    A szállodai szolgáltatások mellett szűrővizsgálatokkal, szakrendelésekkel, egynapos sebészeti beavatkozásokkal, valamint az ezekhez kapcsolódó egészségügyi tanácsadással várják a gyógyulni, illetve a pihenni vágyókat - sorolta a vállalkozó.

    A gyógyszállóban 10 orvosi rendelőt, két műtőt és egy 400 négyzetméteres, gyógyvizes medencét is magába foglaló wellness-részleget alakítottak ki, hat szaunával - tette hozzá Boros József.