Debrecen városa megemlékezés-sorozattal adózott az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának 54., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulója előtt 2010. október 23-án.
A sztálinista diktatúra ellen lázadó magyarság 1956. október 23-án jutott arra az elhatározásra, hogy megpróbálja megtörni az önkényuralmat: ez forradalomhoz, s végül szabadságharchoz vezetett, amelyet a bevonuló szovjet csapatok vertek le november 11-én, s amit súlyos megtorlások követtek.
Kezdete azonban így is meghatározó momentumává vált történelmünknek, amit 1989 csak megerősített a köztársaság kikiáltásával, így október 23-a azóta kettős nemzeti ünnep.
Debrecenben több helyszínen zajlottak megemlékezések 2010. október 23-án, szombaton. 8 órakor felvonták az országzászlót a Bem téren, 9 órakor az Egyetem téri ’56-os emlékműnél tartottak ünnepi műsort, ahol Pósán László országgyűlési képviselő mondott beszédet. – Akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt. 2010 elégtételt jelent ′56-ért. A forradalom a cselekvés ideje volt, s most a polgári kormány is cselekszik, védi a magyar érdekeket: a megosztottság évei után a békét és az összefogást hirdeti – fogalmazott a politikus, s mondandóját Széchenyi István szavaival zárta: „A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnk urai vagyunk.”
A Melocco Miklós által készített, tövises rózsát formázó márványszobor megkoszorúzását követően az Ady Endre Gimnázium diákjainak Nem szabad feledni című előadásával zárult az egyetem melletti program.
A Régi Városházán 11 órai kezdettel ült össze az ünnepi közgyűlés, ahol átadták a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat. A közgyűlésen tartott ünnepi beszédében Kósa Lajos polgármester kiemelte: – 1956. október 23-án példátlan nemzeti összefogás valósult meg. Ez a tény mutatja azt, hogy a magyarok igenis képesek az összefogásra. Ötvenhat arra is bizonyíték, hogy igenis létezik az, hogy valaki megfordul a „damaszkuszi úton” és minden tiszteletet megérdemel ezért a cselekedetéért. Azok a mártírok, akiknek a sírját koszorúzzuk – ne felejtsük el – a korabeli állam gépezetének mind fontos részei – a kor szóhasználatával azt mondhatnánk: káderei – voltak. És mégis, mártírokként emlékszünk rájuk. Ám azt is látjuk, hogy ötvenhat után volt, aki kétszer fordult meg a damaszkuszi úton, ami már nem bocsánatos bűn. (…) Ha ötvenhat az összefogás ideje volt, nyugodtan mondhatjuk a mostani időszak is az összefogás ideje. Talán így tudunk a legjobban emlékezni azokra az emberekre akik kivívták a világ megbecsülését.
Délután a város három pontján is koszorúztak: a mártírhalált halt miniszterelnök, Nagy Imre és a debreceni ÁVH-s sortűz áldozatainak emléktábláinál (mindkettő a Kossuth utcán található), valamint Szilágyi József, a szabadságharc mártírjának táblájánál is, amely a tanítóképző főiskola falán található. A délutáni megemlékezéseken koszorút helyeztek el többek között: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Fauszt Zoltán aljegyző, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nevében dr. Lipták János aljegyző, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja nevében Ragány Róbert őrnagy, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Hajdú-Bihar Megyei Szervezete nevében Lánczy Lajos és Szentkirályi Győző, az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetsége nevében Vitéz Gazdag Ibolya és Vitéz Dr. Báló György, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében Nagy Sándor, dr. Kiss Sándor és Becsky Tibor önkormányzati képviselők, a Nagy Imre Társaság Debreceni Szervezete nevében Bán Zoltán és Randnai Gyuláné.
Az eseménysorozat 16 órakor az országzászló levonásával ért véget.