Megkezdődött a pénzügyi ágazati tanulmányi verseny Debrecenben

Helyi - 2017-04-10

Hetven diák vesz részt a 2016/2017. tanévi pénzügyi ágazati országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében - jelentették be a szervezők a verseny megnyitóján, hétfő délután a debreceni Megyeháza Árpád-termében.

Kincses-Aigner Márta, a Nemzetgazdasági Minisztérium számviteli és felügyeleti főosztályának osztályvezetője elmondta: az idei versenyben összesen négyszáz tanuló vett részt, két kategóriában.

Közülük a legjobb hetven mérheti össze a tudását a csütörtökig tartó debreceni döntőben, amit a helyi Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziumban rendeznek meg - tette hozzá, megjegyezve: azok a versenyzők, akik egy-egy tárgyból 75 százalék fölötti eredményt érnek el, mentességet kapnak az érettségi utáni, OKJ-s végzettséget adó szakmai minősítővizsga alól.

Ambrus Ilona, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdálkodásért felelős helyettes államtitkára kifejtette, a pénzügyi, számviteli, gazdasági szakma nemcsak izgalmas, hanem keresett is. Az államháztartásban, az államigazgatás különböző területein nagy szükség van a jól képzett, felkészült fiatalokra - fűzte hozzá.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari önkormányzati közgyűlés elnöke szerint a hazai vállalkozások is várják a pénzügyekben jól eligazodó fiatalokat.

Hajdú-Bihar megyében mintegy 22 ezer vállalkozás van, ahol komoly igény jelentkezik a pénzügyi szolgáltatásokra - emelte ki, de felhívta a figyelmet a következő, 2020-2027 közötti európai uniós költségvetés ciklusra, amikor sok esetben közvetlen brüsszeli, nemzetközi pályázatokban, más országokkal együttműködve kell majd helytállniuk a magyar pénzügyi szakembereknek.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere arra biztatta a döntő versenyzőit, hogy ne szégyelljenek egymástól tanulni. Hozzátette: Debrecenben az elmúlt évben 100 milliárd forint tőkebefektetést jelentettek be, amivel 3500 új munkahelyet teremtenek, s ezek a munkahelyek rájuk is várnak.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója szerint a diákok már azzal, hogy ott vannak, hogy szakmát választottak, "letették a sikeres életpálya alapját".

A versenyzők, felkészítőik és a bírálók a megyeházi megnyitó után a Bethlen Gábor szakgimnáziumba mentek, ahol megkezdődtek a versenyek.