Megnyitották drMáriás tárlatát a debreceni Modemben

Helyi - 2017-03-12

led corn bulb b22

led corn bulb e14

led corn bulb 100w

- drMáriás eddigi legnagyobb hazai tárlatát nyitották meg szombaton a debreceni Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban.

A közélet, a politika, a celebvilág jelentős figuráit ironikusan bemutató kiállításon a művésznek az elmúlt harminc évben készült mintegy kétszáz alkotása látható.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője megnyitójában a közélet, a politika és a kortárs művészet viszonyát elemezve azt mondta: "nem félni kell ettől, hanem meg kell látni benne az értékeket és a fantáziát".

Beszélt arról, hogy a politikusok, a hatalmon lévők szeretnek kurzust építeni, szeretik, ha "itt-ott feltűnnek". Emlékeztetett, hogy ez mindig így volt a történelemben: előbb a "királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák" voltak a képeken, majd amikor azok kerültek hatalomra, akik ezt énekeltették, őket ábrázolták.

drMáriás közéleti embereket ábrázoló képeire utalva azt mondta, "ebben az egészben van valami eltéveszthetetlenül magyar, meg közép-európai, ami nekem tetszik".

drMáriás (Máriás Béla) képzőművész, író, zenész a Béke veled! című kiállításán a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

led corn bulb e14

led corn bulb 100w

100w led corn lamp

Külön érdekességnek nevezte Kósa Lajos, hogy kinek a tulajdonában vannak ezek a képek. (A tárlaton minden kép alatt a címe mellet feltüntették a tulajdonosát is.)

Van akik felvásárolták maguk, van akik felvásároltatták a képeket - mondta, megjegyezve: ha ezek mögé nézünk, érdekes összefüggéseket találunk.

Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora szerint drMáriás "egyedülálló gazdagsággal és iróniával dolgozta fel ezt a témát".

Hozzátette: a művész 2007 óta fest történelmi személyiségeket, politikusokat, celebeket, de a mostani, eddigi legnagyobb hazai tárlatán az ezt megelőző évek munkái, összesen 30 év termése látható Debrecenben.

Szombati Bálint képzőművész megnyitójában felidézte drMáriás - Máriás Béla - életútját, művészi pályáját, annak képzőművészi, zenei és irodalmi állomásait.

A kiállításon a magyar közélet jelentős figurái jelennek meg a képeken: a Gauguin stílusában készült Horthy Miklóst, Nagy Imrét, Biszku Bélát, Rákosi Mátyást, Kádár Jánost ábrázoló parafrázisok mellett a kiállítás látogatóit a terembe belépve a 20. század "hamis prófétáit", Marxot és Engelst ábrázoló festmények fogadják.

Akik pedig a közelmúlt vagy napjaink közéleti szereplőire kíváncsiak drMáriás ábrázolásában, elidőzhetnek Horn Gyula, Göncz Árpád, Botka László, Andy Vajna, L. Simon László, Fekete György, Simicska Lajos, Habony Árpád portréi előtt, de találkozhatnak közjogi méltóságainkkal is: Kövér Lászlóval, Áder Jánossal és Orbán Viktor öt portréjával.

drMáriás tárlatvezetésén utóbbi kapcsán megjegyezte: az öt Orbán-portré mellett egy sarokban kapott helyet a Gyurcsány Ferencet görög ruhás "legkedvesebb migránsként" ábrázoló portréja. "Amíg ő van, nem győz a baloldal, így az egyik legnagyobb támogatója Orbán Viktornak" - magyarázta a művész, hogyan került egy falra a volt és a jelenlegi miniszterelnök a debreceni Modemben.

A külföldieket ábrázoló teremben Donald Trump már magasabban helyezkedik el mint Barack Obama vagy Hillary Clinton, de Trumpnál is magasabbra emelkedik Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor.

drMáriás a kortárs magyar kultúra meghatározó alakja, aki a képzőművészet, a zene, a szépirodalom és a műkritika terén az elmúlt három évtizedben egyaránt jelentős teljesítményt hozott létre.

Az egykori Jugoszláviában, Újvidéken született 1966-ban Máriás Béla néven, első önálló kiállítását is ott rendezte 1987-ben. 1986-1991 között a Belgrádi Művészeti Egyetemen végzett tanulmányokat. 1986-ban megalapította a Tudósok zenekart, a magyar underground azóta is működő, legendás együttesét.

A délszláv háború elől menekülve költözött Magyarországra, 1991 óta Budapesten él.

"Különböző korszakaiban drMáriás más-más formában, de végső soron mindig ugyanazt festi: az időről időre darabjaira hulló, esetenként rosszul összerakott világot. Azt, ami nem stimmel, ami nem illeszkedik, ami megkeseríti az életünket. Azt, aminek nem kellene feltétlenül így lennie. Ami a mi felelősségünk" - olvasható a Modem összeállításában.

Az elmúlt három évtizedben drMáriás képzőművészeti munkáival számos kiállításon találkozhattak a látogatók: többek között Budapesten, Mariborban, Belgrádban, New Yorkban, Bécsben, Moszkvában, Berlinben, Brüsszelben, Londonban és legutóbb Pécsen.

drMáriás Béke veled! című tárlatát május 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők a debreceni Modemben.