A mellékelt levelet juttattuk el polgármester úrhoz, mivel napokban a sajtóban a Hal köz megállóhellyel kapcsolatban megjelent egy cikk, amely arról szól, hogy az önkormányzat szerint “az utasok megszokták” az új Hal köz megállóhelyet és nem fog történni semmi ez ügyben a továbbiakban.
Mint azt már szeptemberben jeleztük, a megállóhely áthelyezése utasok nagy tömegét hátrányosan érinti. Az önkormányzat az utasok jogos igényét és a problémáját felismerve tett egy javaslatot és egy ígéretet a megoldásra, amellyel kapcsolatban annak műszaki megvalósíthatósága miatt további egyeztetést kértünk.
Az egyeztetés során még a tavalyi évben ígéretet kaptunk arra, hogy a Kossuth utcán a Városháza mellett egy buszsáv kialakításával egybekötve megállóhelyet telepítenek a Sas utca és a Városház utca között, az új Hal köz megállóhely megtartásával. Az egyeztetés során jeleztük, hogy ugyan nem ez a legjobb megoldás és nem pótolja a Hal köznél lévő megállóhelyet, de alapvetően elfogadhatónak találtuk azzal a feltétellel, hogy - az önkormányzat terveivel ellentétben - ne csak a trolik, hanem az autóbuszok is (31 és 19 kivételével ) álljanak ott meg.
Mindezeket figyelembe véve megdöbbentőnek és az utasokkal szemben etikátlannak tartjuk, hogy a nyilvánvalóan rosszabbodott helyzeten nem kívánnak változtatni, mert az utasok már “megszokták” a helyzetet és “amúgy sem ellenkeznek már”.
Az általunk jelzett probléma azért is nagyon aktuális, mivel 2-es villamos üzembe helyezését követően az átszállással kapcsolatos probléma fokozottan fog jelentkezni a belvárosi megállók esetében. Ennek oka, hogy a 31/32-es buszok megszűnésével nem csak a közvetlen, átszállásmentes eljutási lehetőségek változnak meg, hanem jelenlegi átszállási kapcsolatok is kedvezőtlen irányban fognak változni. A jelenleg átszállási funkciót betöltő helyeken (Csokonai Színház és Hal köz, illetve Helyközi autóbusz-állomás megállóhelyek) az átszállás (a 31/32 buszok és a kelet-nyugati vonalak között) azonos megállóban történt meg, vagy rövid gyaloglással az út túloldalán lévő megállóban. A 2-es villamos elindulását követően ez az átszállási kényszer Piac utcára fog terhelődni, ami azt jelenti, hogy az utasoknak a jelenleginél sokkal többet kell gyalogolniuk az átszálláshoz, hiszen Városháza villamosmegálló az említett buszmegállóktól aránytalanul távol esnek. Ezt pedig az utasok egyértelműen a színvonal romlásának fogják tekinteni, hiszen a megszokottakhoz képet több időt és fáradságot igényel egy-egy átszállás.
Jelen helyzetben a legolcsóbb és legcélszerűbb megoldás a Hal köz megállóhely visszahelyezése a korábbi helyszínre, tekintve hogy ez építési munkával nem jár, a későbbiekben pedig további egyeztetést kíván a fent leírt probléma megoldása.
A közösségi közlekedés fenntarthatósága és a színvonalának emelése nem “megszokás” kérdése. Az ilyen hozzáállás erkölcsileg sem elfogadható, hiszen a valós problémák felett elsiklani nem lehet, ezért mihamarabbi megoldást sürgetünk.
Az általunk jelzett probléma jobb megértése érdekében a mellékelt levelünkben a Hal köz megállóhellyel kapcsolatos kérdéseket és válaszokat olvashatnak "gyakran ismételt kérdések" formájában.
Debrecen, 2013. február 21.
DERKE