Megújul a debreceni Aquaticum szálló

Helyi - 2014-03-24

Csaknem egymilliárd forintos beruházással megújul a debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotel, a fejlesztés első üteme befejeződött, az egyik épületszárny felújított szobáit hétfőn adták át - jelezte Fazekas Lajos, a szállodát működtető Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője a hétfői bejáráson.

Kósa Lajos polgármester a visszajáró vendégek szempontjából is fontosnak nevezte, hogy sorban megújulnak a város szállodái. Fontos ugyanis, hogy a városba először ellátogató turisták mellett mind többen vissza is térjenek a gazdag programokat kínáló Debrecenbe - mondta.

    Fazekas Lajos az Aquaticum felújítása kapcsán rámutatott: a projekt összköltsége több mint 951 millió forint, a szükséges önerő meghaladja a 475 millió forintot. Az augusztus 31-re befejeződő fejlesztés eddigi munkálatai közel 506 millió forintba kerültek.

    A projekt keretében a szállodát két lépcsőben korszerűsítik: az első ütemben kiépült az új szállodai bejárat, a földszinti lobby, a hotel fél épületszárnyában teljesen megújultak a szobák. A kétágyas szobák és a korábbi két légterű apartmanok mellett egy légterű, úgynevezett junior apartmanok épültek, egyedi felszereltségű fürdőszobákkal - ismertette a részleteket az igazgató.

    Hozzátette: a teljesen megújult szállodai étterem konyhájának kapacitása is jelentősen bővült, külön diétás konyha létesült raktárakkal, előkészítővel, fagyasztókamrával, így teszik lehetővé  az ételérzékenységben, táplálékallergiában szenvedő vendégek magas szintű ellátását.

    A rekonstrukció második ütemében a szálláskínálat bio- és antiallergén szobákkal fog kiegészülni. Folytatódik a vizesblokkok modernizálása, az erkélyek felújítása, a szobák felszereltségének bővítése, a modern informatikai és közösségi tájékoztatórendszer véglegesítése, a közlekedők és közösségi terek is megújulnak - ismertette Fazekas Lajos.