Merényletek Párizsban - Debreceni polgármester: védelem nélkül nincs ország, nincs Európa

Helyi - 2015-11-18

Debrecen polgármestere szerint az élet rádöbbentett mindannyiunkat, hogy védelem nélkül egy ország, egy kontinens semmit nem ér.

Papp László (Fidesz-KDNP) a debreceni Kossuth laktanyában szerdán rendezett Elfeledett emlékezet című konferencia megnyitóján annak a véleményének adott hangot, hogy "a rendszerváltás után mintha leértékelődött volna a Magyar Honvédség, nem megfelelően törődtünk a katonáinkkal".

    A kormánypárti politikus szerint az Európában most történtek ráirányítják a figyelmet arra, mennyire fontos az ország védelme. Papp László reményét fejezte ki, hogy "Európa vezetői felébrednek a rémálomból", és tudni fogják, mi a teendő a migránsokkal.

    "Remélem felismerik: igen, fontos a szír állampolgárok védelme, de nem fontosabb az európai polgárok megvédése minden körülmények között?" - tette fel a kérdést a polgármester. Hozzátette: remélhetőleg az állami és a katonai vezetőknek ezt sikerül megérteniük, és ennek érdekében cselekednek.