A debreceni kiállítóhelyek idén is közösen, a programokat összehangolva készülnek a Múzeumok éjszakájára - közölték a szervezők.
Igazodva az országos programsorozathoz, amely a Gólpassz címet viseli, a futball tematikájában valósulnak meg a programok.
A Déri múzeum előtti téren Csak a foci címmel célba rúgó bajnokságot rendeznek: a versengésben három játékosból álló, irodalmi, vagy művészi nevet viselő csapatok indulhatnak.
A Csak a foci program keretében kerekasztal-beszélgetést rendeznek a múzeumban a DVSC egykori és jelenlegi híres játékosaival, Herczeg Andrással, Bernáth Csabával és Garamvölgyi Péterrel. Az érdeklődők megtekinthetik a Déri múzeum kiállításait, de számos érdekes program várja a látogatókat a helyi irodalom házában és a Medgyessy Ferenc emlékmúzeumban is.
A Verestemplom és a Csonkatemplom részvételével idén új partnerekkel bővült debreceni hálózat: utóbbi helyszínen többek között interaktív zenei tárlattal, helytörténeti animációs filmek bemutatásával és éjszakai toronytúrával is várják a látogatókat.
A Bocskai hajdúdandár ideiglenes kiállítását az MCC Aranybika épületében tekinthetik meg az érdeklődők, a Református Kollégium múzeumában az este során zenés idegenvezetés, tematikus sportprogramok és népi társasjáték is lesz, az erősebbek pedig gerundium próba keretében emelhetik meg az egykori kollégiumi diákok tűzoltóbotjait - ismertették.
A Református Nagytemplomban június 22-én rendhagyó tárlatvezetésekkel várják a látogatókat. A Nagytemplom szervezésében már délután három órakor elkezdődnek a programok, az Üvegpiramis mellett egyháztáji vásárt rendeznek. A programsorozat részeként a helyőrségi zenekar filmzenei koncertet ad, éjszaka pedig orgonakoncertet hallhat a közönség, a Karakter Könyvesbolt és Kávéház mellett pedig "Karakteres templomburgert" sütnek majd a lelkészek - közölték.
A tájékoztatás szerint a Vojtina Bábszínházban különleges kalandtúrára invitálják a családokat: szombat este mintegy száz bábot tekinthetnek meg a látogatók és még Kemény Henrik hangját is hallhatják megszólalni. A futball tematika részeként Vitéz László fog gombfocit vívni az ördögökkel.
A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ kínálatának a fókuszában a közelmúltban nyílt első, Hanyas vagy? című állandó tárlat áll. A Debreceni Zsidó Hitközség a Pásti utcai zsinagógában várja érdekes programokkal a látogatókat este tíz órától éjjel fél egyig.
Az év legnagyobb múzeumünnepén különleges kiállítás nyílik a hajdúszoboszlói Bocskai múzeumban. Tájékoztatásuk szerint a múzeum 3 éve nyitotta meg kincstárát, amelyben eddig Bocskai István fejedelem "török koronája" és jogara volt látható. A múzeuméjen egy igazi ritkasággal egészül ki a kollekció: műkincsrekonstrukció eredményeként Bocskai "erdélyi koronáját" is láthatják az érdeklődők a fürdőváros múzeumában.