Ha jogorvoslati eljárás nem hátráltatja az ügymenetet, akkor még januárban megköthető a szerződés a nyertes konzorciummal, s kezdődhetnek az építési munkálatok.
A nyertes pályázat tartalmazta a legalacsonyabb árat – 11,445 milliárd forintot, s ebben a pályázatban szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leírás, az úgynevezett fenntarthatósági tanulmány is. Ez utóbbi jelentősége abban áll, hogy a stadion telkét körülvevő terület Natura 2000-es környezetvédelmi minősítésű, s a projekt révén ez a park is megújul.
A nyertes konzorcium által vállalt teljesítési határidő 15 hónap, reális tehát az a célkitűzés, hogy 2014 tavaszára készen álljon a Nagyerdei Stadion. Az UEFA illetékes stadionminősítő munkatársa 2012 nyarán részletesen átvizsgálta a terveket, s kifejezte: a rekonstrukció révén megvalósuló mű kétségkívül megkaphatja azt a besorolást, amelynek révén alkalmas lesz nemzetközi mérkőzések megrendezésére is.
Az Országgyűlés a 2013. évi központi költségvetés megalkotásakor törvénybe foglalta a stadionrekonstrukcióhoz az eddig biztosított pénzen kívül még szükséges további 9,187 milliárd forintot. A Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának folyamata a 2011 végén meghatározott menetrend szerint halad.-irta közleményében Kósa Lajos polgármester.