A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója az aláírás alkalmából tartott sajtóeseményen azt mondta, a BMW-csoport legnagyobb fotovoltaikus rendszerét alakítják ki a gyárban, amely Magyarországon is az egyik legnagyobb ilyen beruházás.
Közlése szerint 320 ezer négyzetméter napelempanelt helyeznek el, ebből 187 ezer négyzetméternyit a gyárépületek tetején, a többit a földön.
Hetven futballpálya nagyságú területre hetvenegyezer panel kerül, amely 43 megawattos teljesítményével évente húszezer háztartás energiaigényét fedezné - érzékeltette az arányokat Hans-Peter Kemser megjegyezve, hogy a beruházás az autógyártás indulására, 2025 novemberére készül el.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a gyár életében központi törekvés a fenntarthatóság biztosítása minden területen.
Felsorolása szerint a termeléshez szükséges energiát teljes mértékben megújuló forrásból fedezik, gondolkodásukban központi elem a biodiverzitás, zöldfalakat alakítanak ki a termelési területeken, papír felhasználása nélkül működnek majd, az éttermükben pedig semmiféle műanyagot nem használnak.
Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese a cégcsoport életébenmérföldkőnek nevezte a fejlesztést, amely a legnagyobb idei európai beruházásuk.
Olyan hosszú távú együttműködést még egyetlen vállalattal sem kötöttek, mint a debreceni BMW autógyárral - fogalmazott. Kiemelte, hogy a gyár területén létrejövő napelemparkot nemcsak elkészíti, hanem az elkövetkező években üzemelteti is az E.ON, amely egy menedzsment-rendszert is működtetni fog a területen.
Csakúgy mint a BMW-nek, az E.ON-nak is szívügye a fenntarthatóság, partnereinek zöld energiával ellátása - hangoztatta Jamniczky Zsolt.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a város jövőjében meghatározó szerepe van a BMW-nek. A városvezető üdvözölte a beruházást, amely találkozik a debreceni gazdaságfejlesztés két fő követelményével, a környezettudatosság és a fenntarthatóság szellemiségével.
Papp László jelezte: vizsgálják a geotermikus energiához kapcsolódás lehetőségét is az ipari övezetben, a város ezzel járulna hozzá a megújulóenergia-mixhez.