Támogatás már van a Tudományos Élményparkra!

Helyi - 2009-12-08

Több mint 1,6 milliárd forintos állami támogatást nyert pályázatával a debreceni önkormányzat a Tudományos Élménypark megépítésére.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) Agóra Pólus támogatási rendszeréhez benyújtott „Tudományos Élménypark kialakítása a Debreceni Botanikus Kertben” című pályázatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 1 631 332 344 forint összegű támogatásra érdemesnek ítélte.

Erről 2009. december 2-án kelt levelében értesítette a debreceni önkormányzatot. A kivitelezés várhatóan 2010 elején indul, és a beruházást két év alatt kell megvalósítani.

Az elképzelések alapján a Debreceni Egyetem mentorságával az egyetemi botanikus kertben olyan tudományos centrumot alakítanak ki, ahol a széles közönség is megismerkedhet a természettudományokkal, a velük kapcsolatos gondolkodásmóddal, a különféle folyamatokkal. A cél, hogy népszerűsítsék a kémia, a fizika, az orvosbiológia, a botanika és a hidrobiológia tudományterületeket, valamint a régióban született innovációkat.

A pályázat kiírása szerint az Agóra Pólus program keretében támogatást azok a városok – Debrecen mellett Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, társpólusként Székesfehérvár és Veszprém – igényelhettek, melyek jelentős innovatív kulturális fejlesztéseket akarnak végrehajtani közösségi területeken.

A beruházás keretében jelentősen megújul majd a botanikus kert, ugyanis új elemként, az elbontandó izotóplabor helyére, egy 2800 négyzetméteres központi épületet, az úgynevezett Tudományok Palotáját építik fel, mely a tervek szerint interaktív oktatási, kulturális, tudományos térként funkcionál majd. Továbbá felújítják a Pálmaházat, a Napfizikai Obszervatóriumot és a Kísérleti Állatházat, valamint a kertben található kis tó alapterületét is megnövelik. A park kialakításával a széles közönség húsz olyan szolgáltatást vehet majd igénybe, melyek az egész életen át tartó tanulást segítik, hasznos gyakorlati és elméleti tudást adhatnak diáknak, tanárnak és a természettudományok iránt érdeklődőknek egyaránt. A megálmodott élménypark az elképzelések szerint újabb látványelemmel bővíti a 15,6 hektáros botanikus kertet. A beruházás összesen 1,9 milliárd forintba kerül, melyből a megítélt támogatáson túl az önkormányzat önrésze több mint 200 millió forint lesz.