Négyszázmilliós útfejlesztés kezdődött Debrecenben

Helyi - 2013-10-02

Felújítja jövő tavaszra a Debrecent és annak pallagi városrészét összekötő utat a város önkormányzata, a 4,4 kilométeres szakaszt mintegy 438 millió forintból korszerűsítik - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az út városi kivezető szakaszán tartott sajtótájékoztatón.

    A Debrecent Pallaggal összekötő út jelenleg nagyon leromlott állapotban van, több szakasz még macskaköves, és az utóbbi években legfeljebb kátyúzást tudtak végezni rajta - jelezte a politikus.     A városrészben élő 800 ember mellett ezt az utat használják az ottani mezőgazdasági középiskola diákjai, a Debreceni Labdarúgó Akadémia sportolói és dolgozói, valamint a Teva gyógyszergyár is a Pallagi út mentén található.    

 A 90 százalékban uniós támogatásból végzendő munkák során kiszélesítik az utat, amely új burkolatot kap, az egyik csomópontban körforgalmat alakítanak ki, továbbá buszöblöket, csapadékvíz-elvezetőket építenek, és a közvilágítást is korszerűsítik Pallagon - sorolta Kósa Lajos.    

A Debrecen és a 4-es út pallagi szakaszát összekötő út felújítását helyi cégek végzik, a munkálatok 2014. május 30-áig tartanak.     Kósa Lajos jelezte azt is, hogy a Pallagi úttal párhuzamosan kerékpárutat is terveznek építeni. Ennek a tervei és az építési engedélyek már készen vannak, amint sikerül pályázati forrást nyernie az önkormányzatnak a 280 millió forintos költségekre, azt is megépítik.