Nyomozás folyik a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Tanácsa körül. A debreceni városi rendőrkapitányság a munkaszervezet vezetője ellenokirat-hamisítás ügyében rendelt el vizsgálatot, amelynek már le kellett volna zárulnia. A Legfőbb Ügyészség azonban július 11-ig meghosszabbította a határidőt, mert az eljárás során további személyek is gyanúba keveredtek.
A vizsgálat során derült fény arra, hogy több valótlan tartalmú dokumentumot nyújtottak be a cégbíróságra. Ugyancsak nyomoznak a Kenézy kórházban, közbeszerzési eljárással kapcsolatos törvénytelenségek, szabálytalanságok ügyében.
Nyomoznak továbbá a megyei önkormányzat egyik közhasznú társaságánál is. Az M3 Kht-nál különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárás. Az Érmellék Kistérségi Kht-nél gazdasági bűncselekmény történt, ebben az ügyben az ügyészség már vádat is emelt. A Népszava úgy tudja, ezekről az ügyekről is szó esik a megyei közgyűlés mai ülésén, ahol végre döntenek a Kenézy kórház főigazgatói megbízásáról. Erre a június 2-i ülésen nem volt mód, mert a testület elnöke, Juhászné Lévai Katalin nem vett részt a szavazáson.
(Népszava)