Imával, verssel, énekkel rendezik meg az idén a Magyarországon egyedülálló ökumenikus virágvasárnapi keresztutat Debrecenben - jelentették be a szervezők hétfőn a Református Nagytemplom mögötti emlékkert kávézójában sajtótájékoztatón.
Papp László polgármester emlékeztetett rá: először 2012-ben rendezték meg a húsvéti felkészülés jegyében a keresztutat, a program 2017-től városi keresztúttá vált, amely "valamennyi egyházi szervezetet és a városlakókat is megszólítja".
A keresztútnak az idén több aktualitása is van, egyrészt hordozza béke üzenetét, másrészt az idei Színházi Olimpia kapcsán több város színészeinek közreműködésével hirdeti az összefogás erejét - mondta a polgármester.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta, a keresztút az élet útja, Krisztus értünk vállalta ezt az utat, a kínhalált, és az út vége nem a Golgota, hanem a feltámadás.
Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a húsvétot megelőző várakozásról beszélt, amit az "Istennel való találkozás nagy ünnepe követ".
Terdik János, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke a húsvétit megelőző nagyböjtről neszélt, amely időszakban "bűnbánatot gyakorolva önmagunkat tisztítjuk meg".
A sajtótájékoztatón elhangzott: a virágvasárnapi körmenet a debreceni Református Nagytemplom elől indul, ahol barkaszentelés is lesz, majd több stáción keresztül jutnak el a menet résztvevői a Szent Anna székesegyházig.
A keresztúti szolgálatra meghívott színművészek - kapcsolódva a húsvéttól Szentivánéjig tartó 10. Színházi Olimpiához - a világtalálkozó kiemelt helyszíneinek - Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Veszprém - otthont adó városok színházaiból érkeznek.
A rendezvény a színházművészet és a szakrális ünnep összekapcsolását erősíti, ugyanis a 10. Színházi Olimpia jelképe a Bibliában is központi motívumként szereplő bárka. Az a bárka, amely a világi és az egyházi értelemben is az értékek megőrzésének és átmentésének szimbóluma - hangzott el a sajtótájékoztatón.