Közös debreceni polgármesterjelölt állítására szólította fel a Demokratikus Koalíció (DK) kedden az MSZP-t, az Együtt - a Korszakváltók Pártját, a DISZ-t és a Munkáspártot, amelyek külön jelölttel készülnek megszerezni Kósa Lajos helyét a cívisvárosban - jelentette be a DK debreceni elnöke, polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón.
Varga Zoltán emlékeztetett arra, hogy korábbi ilyen kezdeményezésük augusztusban kudarcot vallott.
A budapesti események - Falus Ferenc visszalépése - azonban reményt adnak Debrecenben is, hogy azok a jelölő szervezetek, amelyek eddigi különutas politikájukkal gátjai voltak az összefogásnak, most közös polgármesterjelölt mögé felsorakozhassanak - fogalmazott.
"Történelmi felelősség terhel ezek után mindenkit Debrecen közéletének ellenzéki oldalán, aki saját, rosszul értelmezett személyes vagy politikai céljai miatt kerékkötője lesz az összefogásnak, aki mindezért feláldozza városunk elkövetkező öt évét, gyermekeink jövőjét" - fejtette ki a DK debreceni polgármesterjelöltje.
Hozzátette: közös politikai felelősségük, hogy Debrecenben is megtalálják "a Fidesz áfiuma" elleni, de akár a szélsőjobb előretörésével szemben is hatásos ellenszert, ezért ismét egyeztetést kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártokkal, jelölőszervezetekkel.
Varga Zoltán szerint az öt jelölőszervezetnek együtt kell eldöntenie, ki lesz az az egy polgármesterjelölt, aki mögött felsorakozva komoly kihívója lehet a demokratikus ellenzék a Fidesz jelöltjének.
Rónai György, az MSZP debreceni elnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére azt mondta: bizonyos feltételek elfogadása esetén nem zárkóznak el az egyeztetéstől. "Ha a baloldali szervezetek bármelyike úgy gondolja, hogy jelöltjét visszalépteti Madarasi István, az MSZP debreceni polgármesterjelöltje javára, nem zárkózunk el a tárgyalástól, azt örömmel vesszük" - reagált a DK kezdeményezésére.