Örökbe fogadta a városi állatkert mókusait a Debreceni Egyetem

Helyi - 2012-08-14

Kabalaállatává választotta a Nagyerdőben is honos mókust a Debreceni Egyetem (DE), amely kedden ebből az alkalomból örökbe fogadta a városi állatkert öt mókusfajának mind a tizenkét példányát.

    "A mókusokkal lépten-nyomon találkozhatunk az egyetem nagyerdei campusain, így nem is lehetetett volna kabalának az intézményhez közelebb álló állatot választani" - mondta Fábián István rektor az állatkertben, mielőtt hivatalosan is örökbe fogadták a mókusokat.

    A közkedvelt állatok lesznek a fő motívumai a Debreceni Egyetem kocsijának a virágkarneválon. A motívumokkal a diplomaosztók hangulatát, illetve a mancsait tartó mókussal a tudás iránti vágyat, az ismeretek átadását kívánják megeleveníteni.

    A rektor jelezte, hogy az egyetem hallgatói kezdeményezték a kabalaállat-választást.

    Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemmel szoros szakmai együttműködést is ápolnak, hiszen hat éve kihelyezetten működik náluk a természetvédelmi- és fajmegőrző tanszék, ahol több szak hallgatói gyakorlatozhatnak alap- és mesterképzés keretében.