Összeolvad a két debreceni református intézmény

Helyi - 2010-04-30
Összevonják a debreceni református egyetemet és főiskolát - döntött a fenntartó, a Tiszántúli Református Egyházkerület. A Hajdú-bihari Napló április 30-án megjelenő számában azt írja: a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola tavalyi átvilágítása nyomán egyesítik azt a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel.

Az összevonástól kettőjük gazdaságosabb működését, illetve a tanítóképző szakmai színvonalának növelését várják - nyilatkozta Derencsényi István, az egyházkerület lelkészi főjegyzője.

 

Az állami és egyházi felsőoktatási intézmények számára előírt törvények alapján zajlik majd az összeolvadás, a hallgatókat pedig nem éri majd jogsérelem.