Két új desztinációt kínál és három korábbi járatot indít újra a Wizz Air a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről - jelentették be a kormány, a cívisváros és a légitársaság képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.
Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az eseményt követően újságírói kérdésre elmondta, a járatok indítását segítette 300 millió forinttal az állam, a légi fuvarozók tevékenységének megsegítésére meghirdetett járatfejlesztési pályázaton a debreceni repülőtér ekkora összeget nyert el erre a célra.
A tájékoztatón Vargha Tamás kitért arra, a légitársaság 2012 óta üzemeltet járatokat Debrecenből és az elmúlt években jelentősen bővült az itteni bázisa. A repülőtér fejlesztése és a Wizz Air működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre több nemzetközi vállalat választotta és választja beruházási helyszínéül Debrecent - tette hozzá.
Kifejtette, Hajdú-Bihar és Debrecen az elmúlt években a dinamikusan növekvő beruházási érdeklődés nagy nyertesévé vált. Az elmúlt évben ebben a rendszerben a beruházási projektek közül 42 valósult meg a térségben mintegy 2 milliárd euró értékben, ami 10 ezer munkahely megőrzését és megteremtését jelentette - hangoztatta az államtitkár.
Sebők András, a Wizz Air Hungary Ltd. központi szervezet üzemeltetési igazgatója elmondta, a két új, Brüsszel-Charleroi és Kijev célállomású járatok a légitársaság tervei szerint december 14-15-től indulnának el, október végétől, november elejétől újraindulhat a korábban jól működő tel-avivi és a moszkvai járat, a görögországi Santorinire pedig már idén nyáron indított repülőgépeket a Wizz Air.
Ezzel együtt újra kilenc járat lesz elérhető Debrecenből - tette hozzá a társaság üzemeltetési igazgatója.
Szavai szerint Debrecen teljesített legjobban a Wizz Air hálózatában a kiszolgálás pontossága és rendelkezésre állása szempontjából, ami a koronavírus-járvány után kimagasló eredménynek számít.
A pandémia miatt minimálisra kellett redukálni a repülési teljesítményt, ezért is nagyon jó hír a kedvelt járatok visszaállítása és az új pontok hozzáadása az üzemeltetéshez - mondta Sebők András. Jelezte, az új járatokkal a Wizz Air idén körülbelül 75 ezer új széket tud hozzáadni a repülési képességhez.
A tájékoztatón Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett, a járványhelyzetet követően idén nyáron indíthatták újra a repülőteret. A korábbi desztinációk közül a londoni, a párizsi, a mallorcai és a ciprusi járatok indultak újra először, amely iránt a tapasztalatok szerint egyre nagyobb az érdeklődés.
A tel-avivi és a moszkvai desztinációk már korábban is olyan járatok voltak, amelyek a térség turisztikai életében rendkívül fontosak voltak - hangsúlyozta a városvezető. Papp László szerint a repülőgépek elindítása után a korábbi adatokhoz képest megtöbbszöröződtek az izraeli és orosz turisták által itt töltött vendégéjszakáinak száma, és hasonló növekedést várnak az új kijevi járattól is.
Tavaly a pandémia időszakában valamivel több mint 120 ezer utasa volt a debreceni repülőtérnek, ami jelentősen elmarad a 2019-ben regisztrált 600 ezres csúcstól