Vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására alkalmas pilot, azaz középméretű kutató laboratóriumot hoztak létre zöldmezős beruházással a Debreceni Egyetem (DE) innovációs parkjában - jelentették be a fejlesztés projektzáró eseményén csütörtökön.
A beruházáshoz a Széchenyi 2020 program keretében több mint ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az egyetem a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán - közölték.
Bács Zoltán professzor, egyetemi kancellár azt mondta, ezzel a beruházással megvalósul a felsőoktatás és az ipar együttműködése egyebek mellett közös cégek létrehozásával.
A pilot laboratórium fontos pillére annak a beruházás-sorozatnak, amelynek eredményeként az országban, de az európai egyetemi világban is egyedülálló egészségipari innovációs ökoszisztéma jön létre Debrecenben - tette hozzá.
Kovácsné Bácskay Ildikó, a gyógyszerészeti kar dékánja a projekt központi elemének nevezte olyan tudományos központ kialakítását, ahol a vírusok és a baktériumok szaporítása és tárolása két, egymástól elválasztott, magas biológiai biztonsági szintnek megfelelő munkakörnyezetben folyhat.
Hozzátette: legmagasabb minőségű, tiszta terű gyártó üzemet hoztak létre, ami a hazai humán vakcinafejlesztések szintugrását teszi lehetővé, miután egy kutató laboratóriumban működő vakcinajelölttől a forgalomba hozható vakcináig tartó út jelentős rövidülését eredményezi.
Kovácsné Bácskay Ildikó jelezte: a projekt fontos részét képezi az oktatás, ezért elindítják a gyógyszerfejlesztési kutatás menedzser Msc-képzést, és a gyógyszeripari gyártástechnológus szakirányú képzést is.