Pro Urbe díjasok

Helyi - 2023-04-12

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város fejlődését és jó hírnevét növelő, a helyi közösség javát szolgáló, évtizedeken keresztül kifejtett, közmegbecsülést érdemlő tevékenység elismeréseként Debrecen Város Pro Urbe Díját adományozta György Gézának, az Alföldi Nyomda Zrt. vezérigazgatójának, prof. dr. Juhász Istvánnak, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinika tanszékvezetőjének, sebész, bőrgyógyász, onkológus szakorvosnak és Püski Lajosnak, a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség vezető lelkészének, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjének.

György Géza 1978-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ezt követően a Hajdú-Bihar Megyei Tanács Ipari Osztályán kezdett dolgozni, majd 1989-től a Biogal Gyógyszergyár közgazdasági főosztályvezetője lett. Tevékenysége 1992-től fémjelzi az Alföldi Nyomda munkáját. Ebben az évben nyerte el a nyomda igazgatói posztját. Elnök-vezérigazgatóként meghatározó szerepe volt abban, hogy a nyomda sikeres, tradicionális magyar tulajdonú debreceni vállalatként tudott megmaradni, fejlődni. Magas fokú szakmai és elméleti tevékenysége a gyártási, technológiai és logisztikai fejlesztés területén az iparágban kimagasló eredményhez vezette az Alföldi Nyomdát, mely így országos szinten is hozzájárult a nyomdászszakma presztizsének növeléséhez. György Géza több, mint négy évtizedes munkásságával, szakmai, közéleti és mecénási tevékenységével kiemelkedő mértékben járult hozzá Debrecen gazdasági fejlődéséhez, egy hagyományos iparág fennmaradásához és a XXI. századi elvárásoknak való magas színvonalú megfeleléséhez. Szakmai és közéleti tevékenységét több alkalommal is díjazták, így többek közt Debrecen Város Hatvani-díjának is birtokosa. 2003-tól tíz éven keresztül volt a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnökségi tagja.

Prof. dr. Juhász István 1981-ben cum laude diplomázott általános orvosként. Egyetemistaként a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei vezetősége tagja és a DOTE Hallgatói Alapszervezet irányítója volt két cikluson át. Fiatal orvosként a Debrecen Városi Vöröskereszt vezetőségének aktív tagja volt, évekig a véradások szervezésében és az elsősegélynyújtás oktatásában vett részt. Később változatos szakmai - bőrgyógyászati, onkológiai és égési - témájú ismeretterjesztő előadásokat tartott. Évtizedek óta oktatja az orvos- és fogorvostan-hallgatókat sebészetből és bőrgyógyászatból mind magyarul, mind angol nyelven. Részt vesz a rezidensek oktatásában, valamint a szakorvosok posztgraduális bőrsebészeti képzésében is. 1994-ben lett kandidátus, majd PhD, tudományos munkássága a sebgyógyulást és a bőrgyógyászati onkológiát érinti. Alapító tagja a Debreceni Egyetem Multidiszciplináris Kutatások doktori iskolájának. A Magyar Sebkezelő Társaság egyik alapítója, a Magyar Égési Egyesület elnöke és a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára volt, nyolc éven át az Európai Égési Egyesület főtitkáraként is tevékenykedett. Munkáját Széchenyi Professzori Ösztöndíjjal és a Magyar Dermatológiai Társulat Kaposi Mór-emlékérmével ismerték el, emellett a Cseh Purkinje Orvostudományi Társaság tiszteletbeli doktora.

Püski Lajos 1990-től a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség vezető lelkésze. Aktívan vesz részt korosztályokhoz kötődő ifjúsági csoportok, bibliakörök, 300 fős, több generációs gyülekezeti nagytáborok, az összetartozás napja, hajléktalanok étkeztetése, lelki segítségnyújtás, kulturális programok szervezésében. Vezetésével a gyülekezet presbitériuma – a bibliai küldetésnek megfelelően – a 2010-es évek közepétől kezdte el egy új közösség, az úrréti gyülekezet plántálását, szervezését. Az új gyülekezet indulásához a nagyerdei gyülekezet tapasztalatot, tagjai sorából segítőket és anyagi támogatást biztosít a mai napig. A nagyerdei közösségépítési modellről szól Püski Lajos az Érdeklődéstől elköteleződésig című, missziói és gyülekezetépítési – Magyarországon hiánypótló – könyve. A közösségépítésről határon innen és túl több, mint száz előadást tartott. Két éve a Tiszántúli Református Egyházkerület megválasztotta lelkészi főjegyzőjének. Ezen missziói tapasztalatait hasznosítja immár püspökhelyettesi szolgálataiban is.Püski Lajos munkássága mintaként szolgál az egymást segítő közösségek létrehozására, fenntartására, bővítésére.