A Debreceni Egyetem négy oktatója, munkatársa részesült állami kitüntetésben a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepségen, Budapesten.
- A jó pedagógus megtanítja, hogyan fedezzük fel magunknak a világot - fogalmazott Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 19-én a Szépművészeti Múzeumban tartott oktatási díjátadón, amelyen hetvenhat pedagógus, köztük a Debreceni Egyetem négy oktatója vehetett át elismerést.
Köszöntőjében Halász János kijelentette, hogy a tanulás tesz emberré minket. Hangsúlyozta: a jó pedagógus nem pusztán információkat közvetít tanulóinak, hanem abban segít, hogy a diákok olyan kérdéseket tegyenek fel, mellyel a közösséghez és saját magukhoz is közelebb kerülnek.
Az államtitkár úgy fogalmazott: ahhoz, hogy eligazodjunk az élet „térképén”, fontos, hogy a tanárok, pedagógusok megmutassák a helyes „méretarányokat”.
A nemzeti erőforrás miniszter a magyar felsőoktatás területén dolgozó iskolateremtő, nemzetközi elismertségű munkájáért Szent-Györgyi Albert-díjat adományozott
Farkas Etelka egyetemi tanárnak, a Természettudományi és Technológiai Kar oktatási dékánhelyettesének és
Jávor András intézetvezető egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesének.
A felsőfokú oktatás területén végzett magas színvonalú munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységéért Apáczai Csere János-díjat vehetett át
Kátai János, a Debreceni Egyetem dékánja, tanszékvezető egyetemi tanára és
Tóth Zoltán egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.