Bányász Róbert 27 éves vállalkozót indítja a Szociális Unió a püspökladányi időközi országgyűlésiképviselő-választáson; a jelölt több mint ezer ajánlószelvényét a pártok közül elsőként az unió adta le a helyi választási irodában - jelentette be Szili Katalin pártelnök hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
A független országgyűlési képviselő szerint mérföldkő alig egy éve alakult pártjuk történetében ez a megmérettetés, amivel "felrajzolják magukat a hazai politikai palettára".
Pártjuk új politikai stílust, szakértelmen alapuló párbeszédet és konstruktivitást kíván megjeleníteni a hazai közéletben, két legfontosabb alapelvük a nemzeti értékek képviselete és a rendszerkorrekció megvalósítása - összegezte törekvéseik mozgatórugóit Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, aki utóbbi kapcsán az államháztartás reformjának végigvitelét nevezte meg, külön is megemlítve az önkormányzatokat, az egészségügyet és az oktatást.
Ugyanakkor erős szociális hálóra, biztonságos megélhetésre, a foglalkoztatás bővítésére van szükség - tette hozzá.
Bányász Róbert a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy életkorából adódóan is ismeri a fiatalok gondjait, és elsősorban a foglalkoztatás bővítéséért kíván dolgozni, ami Püspökladány térségében az egykori kabai cukorgyár újraindításának tervét jelenti.
Az ajánlószelvények gyűjtésekor azt tapasztalták, hogy a választók nyitottak az új hangnemre, ami oldani kívánja a "gyűlöletstruktúrát" - fűzte hozzá.
Hajdú-Bihar megye 6. számú, Püspökladány központú választókerületében azért kell megismételt időközi országgyűlési választást tartani, mert az év elején balesetben elhunyt Arnóth Sándor (Fidesz), a térség korábbi képviselője, s az először megtartott időközi választás érvénytelen és eredménytelen volt