Rekordszámú résztvevő az ifjú zeneművészek nyári akadémiáján Debrecenben

Helyi - 2015-07-08

- Minden korábbinál többen jelentkeztek az ifjú zeneművészek idei debreceni nyári akadémiájára: 26 országból csaknem 200 zenész érkezik a 16 hangszeres és zenekari mesterkurzusra - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti karának dékánja elmondta, hogy a július 16-án induló kurzus résztvevőiből idén is megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar.

    Az alkalmi együttes a nyári akadémiát lezáró július 25-i debreceni hangversenye után Vásáry Tamás vezényletével Budapesten, Gyulán, Galántán és Prágában is fellép.

    Először 2001-ben, 93 résztvevővel indult a mesterkurzus, ami mára nemzetközi hírű zenei eseménnyé nőtte ki magát. A mestertanárok kilenc országból érkeznek Debrecenbe, és nemcsak oktatják a hallgatókat, hanem esténként közös gálahangversenyeket tartanak - tette hozzá a dékán.

    Bartha Elek, a DE rektorhelyettese kiemelte: az egyetem számára nagyon fontos a nemzetköziség, ami a kutatási területeken való együttműködés, illetve a külföldi hallgatók nagyszámú jelenléte mellett a zenei kurzusban is megnyilvánul.

    Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője hozzátette: a nyári akadémia állandó partnere és támogatója a város.

    A Bartók Béla nemzetközi kórusverseny, a katonazenekari fesztivál és az ifjú zeneművészek nyári akadémiája a hozzá kötődő, minden évben más-más résztvevőkkel megalakuló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral a debreceni zenei élet minőségét jelentik - jegyezte meg az osztályvezető.

    Váradi Judit, a nyári akadémia művészeti igazgatója hozzátette: most első alkalommal a 200 résztvevőn túl bekapcsolódik a mesterkurzusba és külön hangversenyt is ad Debrecenben a 80 tagú, dél-koreai Dabyout Wind Orchestra fúvószenekar.