Reptéri közlemény

Helyi - 2009-03-04

A debreceni repülőtér hasznosítására kiírt pályázat eredményeként Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. november 6-án a XANGA Holding Vagyonkezelő kft.-vel kötött szerződést. A XANGA Kft. 2009. február 25-én és 26-án kelt két levelében arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a pénzügyi-finanszírozási válság hatásai miatt a szerződésekben szereplő 90 napos határidő alatt a vételár megfizetéséhez a banki finanszírozást egyelőre nem tudta biztosítani.

A XANGA Kft. a vételár esedékes része átutalásának elmaradását a szerződésben a finanszírozás előteremtésére biztosított 90 napon belül jelentette be, ezért szerződésszerűen járt el. Ez azt jelenti, hogy a XANGA Kft.-nek egyelőre szerződésből fakadó kötbérfizetési kötelezettsége nem keletkezett.

 

Mivel a XANGA Kft a repülőtér szerződés szerinti üzemeltetéséhez szükséges költségeket biztosítja, illetve a hozzánk eljuttatott levelében foglaltak szerint továbbra is szándékában áll a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettségét teljesíteni, ezért a fizetési határidőt illetően a szerződés módosítására tett javaslatot. Ennek megfelelően, a helyzetet értékelve, a szerződés módosítására tett javaslatot a polgármester a közgyűlés következő, márciusi ülésére terjeszti elő.

 

Az önkormányzatnak elemi érdeke, hogy a repülőtér hasznosítása sikerrel járjon, ezt a törekvést a világgazdasági válság jelenleg nagymértékben hátráltatja. Mint eddig is, Debrecen város önkormányzatát minden döntésében az önkormányzat és a debreceni polgárok érdekeinek érvényesítése, illetve a közvagyon felelős kezelésének szándéka vezeti.

 

 

 

Dr. Kovács Zoltán

 

kommunikációs tanácsnok

 

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése