Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp

Helyi - 2017-05-12

- Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp, a 11 milliárd forintos, 14 hónap alatt elkészülő zöldmezős beruházás helyszínén pénteken jelképesen megtették az első kapavágást a cég képviselői.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte a Debrecenben folyó gazdasági fejlesztéseket. "Ahol ilyen mértékű a fejlődés, ott megérdemlik a figyelmet és a támogatást" - mondta.

Beszélt az ország gazdasági fejlődéséről is, megemlítve, hogy jövőre is 4 százalék felett lehet a GDP-bővülés üteme. Úgy fogalmazott: "Magyarország sikere, hogy minket választott ismét a thyssenkrupp", és méltatta a német céget, mely 200 éves múltja alatt a világ legnagyobb acélipari vállalata is volt.

Magyar Levente államtitkár beszédet mond a thyssenkrupp új üzemének ünnepélyes kapavágásán. MTI Fotó: Balázs Attila

Karsten Kroos, a thyssenkrupp alkatrész-technológiai üzleti területének vezérigazgatója felidézte, hogy a német vállalatot 130 éves múlt köti össze Magyarországgal, hiszen a XIX. században mozdonyokat, vonatokat szállítottak ide, később bővült a termékválaszték. Budapest, Győr és Jászfényszaru után Debrecenben építik fel az új gyárat, ahol 250 dolgozót foglalkoztatnak majd, és több mint hatmillió csavarrugót és stabilizátort készítenek csúcstechnológiával az autógyártó cégeknek - tette hozzá. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a város befektetésösztönző programja újabb mérföldkövének nevezte a beruházást. Debrecen gazdasága gyorsan fejlődik, mint iskolaváros - a hetvenezres diáksággal - jó minőségű szakképzési rendszerrel is rendelkezik, 2018-tól pedig, amikor beindul a termelés a thyssenkrupp üzemében, Debrecen lesz a legnagyobb ipari területtel rendelkező település az országban - mondta.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy kell, lehet és érdemes a tehetséges magyar szakemberekre építeni. A jövő évi termelés megkezdéséhez már most folyik a dolgozók kiválasztása, akiket itt és Németországban képeznek tovább - jelentette be.

A beruházás februári bejelentésekor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a kormány 3,8 milliárd forint készpénztámogatást biztosít a beruházáshoz.

A thyssenkrupp csoport Magyarországon több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat, az autóipar mellett a lifttechnikában és a Ferroglobusszal együtt az acélkereskedelemben van jelen. A cég a kormányművek számára egy szoftverfejlesztési központot is üzemeltet Budapesten 1999 óta több mint 500 fejlesztőmérnökkel, ahol az önvezető autókkal is foglalkoznak.

A nyilvános cégadatok szerint a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. a 2016. szeptember 30-ával végződő üzleti évben 46,4 milliárd forint nettó árbevételt és 819,2 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza