Debrecen Város Sajtódíja adományozható az elektronikus vagy írott sajtóban dolgozó újságírónak, a városról való objektív tájékoztatás, a város népszerűsítése, az elért eredmények publikálása terén nyújtott kiemelkedő és magas színvonalú tevékenysége elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Sajtódíja elismerést adományozott Vojtkó Ferencnek,a Debrecen Televízió szerkesztő-riporterének, valamint Petromán Lászlónak (posztumusz).
Vojtkó Ferenc 1998 óta a Debrecen Televízió (DTV) szerkesztő-riportere. Munkáját nagyfokú igényességgel, szakmai felkészültséggel és empátiával végzi. Munkabírása, munkamorálja példaértékű. A napi riporteri munka mellett filmet készített a Magyar Honvédség működéséről, az egyházakról, illetve a DTV vallási műsorának szerkesztése is a nevéhez fűződik. Az elmúlt években országosan is jegyzett dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket készített.
Hiánypótló alkotásokról van szó, amelyek közül kiemelkedik a Debrecen mezővárossá válásának 650. évfordulója alkalmából készített, a Bosák Nándor püspökről, vagy a Berkesi Sándor karnagyról szóló alkotás. Számos egyházi, művészeti és folklór-tematikájú filmsorozat szerkesztője, amelyek helyet kaptak az országos médiában is. A határainkon túli magyarság életéről több, helyi és országos elismerést hozó filmet készített. Önkéntes vállalásai közül kiemelkedik a világ magyarságát összefogó civil szervezet, a Panoráma Világklub megyei elnöki posztjának betöltése is, amelynek köszönhetően a magyar diaszpóra is megismerheti Debrecen városát.
Petromán Lászlót grafikusként és tollforgatóként egyaránt jól ismerték a debreceniek. Nevére az olvasók már az 1990-es évek elején felfigyelhettek, a Hajdú-bihari Napló hasábjain írt szellemes, míves filmkritikái révén. Egyéni hangú publicisztikáival és filmkritikáival később a Debrecen és a Hajdú-bihari Hét című hetilapok olvasói is rendszeresen találkozhattak.
Nevéhez fűződik a Hajdú-bihari Nap 1996-os lapterve, majd a Debrecen hetilap, a megyében megjelenő Hajdú-bihari Hét című hetilapok, a Debreceni Disputa című kulturális és közéleti folyóirat tervezete. Ez utóbbi esetében külön ki kell emelni a beszédes, különleges és minden tematikus lapszámhoz egyedileg alkotott borítókat, melyekből néhány éve kiállítás is nyílt a Csokonai Színházban.
Szintén Petromán László készítette a Debrecen Városi Televízió Kft. gondozásában megjelenő népszerű kulturális programajánló magazin, a Debreceni Korzó laptervét is. Ezek mellett számos más városi kiadvány elkészítésében is közreműködött. Alapvetően a háttérbe húzódva dolgozott, azonban a kiadványokon keresztül meghatározó szerepe volt abban, ahogy a város megjelent a debreceni és országos olvasóközönség előtt. Pályáját 2014-ben bekövetkezett halála törte ketté. A díjat felesége vette át.