Speciális ágyat vett a város bálján összegyűlt adományokból a debreceni gyermekklinika

Helyi - 2012-05-22

A felfekvések kialakulásának megelőzésére alkalmazható speciális ágyat vásárolt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) Gyermekgyógyászati Intézete abból az 1,5 millió forintból, amely a város bálján adományokból gyűlt össze.

    Az idén januárban tizenkettedik alkalommal megrendezett bál egyben az egyik záró eseménye volt a tavaly 650 éve várossá vált Debrecen ünnepi programjainak. Ezek üzenete az összefogás és mások segítésének fontossága volt - mondta Kósa Lajos polgármester kedden az adomány átadásakor a DE OEC gyermekklinikáján.

    Balla György, az intézet igazgatója közölte: az antidekubitus matraccal felszerelt ágyon fekve a bőrszövetek kevésbé roncsolódnak, így megelőzhető a bőrpírrel vagy akár sebesedéssel járó, tartósan ágyhoz kötött betegekre jellemző felfekvés kialakulása.

    A speciális ágy mellé egy összecsukható széket is vásárolt az intézmény, így a szülők komfortosabb körülmények között lehetnek együtt gyermekükkel - fűzte hozzá Balla György.

    Kósa Lajos átadta az intézetigazgatónak a jelenleg a városban zajló úszó Eb három plüss kabalaállatát is, a fekete-fehér pulikat.