Az eseményen a biztosító vezetője elmondta: ezzel is szélesítik társadalmi szerepvállalásukat, melyet a biztosító már a létével is betölt. Hozzátette: egy másik, 5 millió forintos felajánlásukkal a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma gyakorlati képzését, az újonnan létesítendő Szimulációs Gyakorlati Közponz eszközbeszerzését segítik.
A 10 millió forintos támogatást a város az uniós beruházással megépülő Fokos utcai szakképző komplexum önrészéhez használja majd fel. A szakképző komplexum a legmodernebb technikát használja majd az oktatáshoz. Többek között napkollektorokkal és szélgenerátorokkal termelné meg saját energiaszükségletének 60 százalékát. A december 16-án tartott tájékoztatón az is elhangzott, a „szupersuliban” többek közt a szakácsok és informatikusok mellett olyan szakembereket is képeznek majd, akik a megújuló energia felhasználásával foglalkoznak.
A környezetbarát és energiatakarékos létesítményben tankonyha, cukrászat, étterem, valamint megújulóenergia-tanműhely is lesz. Ezek mellett anyagvizsgálati labor, nagy kapacitású előadótermek, tantermek és felfújható sátorral fedett sportpálya is helyet kap. Összesen 2480 m2-es oktatási helyet illetve multifunkciós közösségi teret alakítanak ki. A létesítmény csúcstechnológiával felszerelt tanulási környezetet biztosít majd.
Az építészeti beavatkozás jelentős energiahatékonysági javulást eredményez (hőszigetelés, gépészeti felújítása). A megújuló energia használatával – napkollektor, napelem, szélgenerátor, geotermikus hőszivattyú, vízkezelés és -újrahasznosítás – nemcsak az épület gazdaságos energia-ellátásának biztosítása a cél, hanem fontos szerepet kap a szakképzésben is, új szakmák oktatásának bevezetésénél.
A szakképzési komplexum építése során különös figyelmet fordítanak az esélyegyenlőségi és környezeti fenntarthatósági szempontokra. Biztosítják a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzését, a fogyatékkal élő hallgatók részére pedig az akadálymentes közlekedést.
OTS