Szekeres Antal lett a debreceni polgármesteri hivatal jegyzője

Helyi - 2006-12-22

Az ábécé rendjében Lovász László, Papp László, Péringer Ferencné, Szekeres Antal és Szenderákné Tallai Mária pályáztak a jegyzői posztra. A követelményeknek mindannyian megfeleltek, Szekeres Antal nyerte el a többség bizalmát.

A város új jegyzője 1986-1989 között a Tóth Árpád Gimnáziumban történelmet tanított, majd 1989-től 1991-ig a Gulyás Pál Középiskolai Kollégiumban volt csoportvezető nevelőtanár. Ezt követően a megyei sporthivatalban köztisztviselőként dolgozott.

 

A történelem-népművelés szakos bölcsész diploma mellé Miskolcon szerzett második diplomát 1996-ban a jogi karon. A megyei önkormányzat aljegyzője volt 1997 és 1999 között, 2000 és 2004 között pedig a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. 2002-ben Orbán Viktor miniszterelnök kormányzati főtisztviselővé nevezte ki. Az elmúlt két évben a városházán a stratégiai főosztályt vezette.